2017. április 15., szombat

Egy villanásnyi nyár

Fandom: Gravity falls
Páros: kölcsönös de beteljesületlen Ford x Dipper és minden trigger warning valaha, említés szintjén Bill x Ford

Ezzel debütálnék a fandomban. Igazándiból nagyrészt újraírtam a jeleneteket onnantól kezdve, hogy Ford megjelenik. Mivel nem akartam a forgatókönyvet szó szerint beleírni, elég sokat ugrálok, és elég sok a rövid, összefoglaló szerű rész. Meg van benne pár headcanon jelenet, hogy azért dolgozzak is valamit. Szívesen biztatnék mindenkit, hogy olvassa el, de a sorozat alapos megnézése nélkül nemigen érthető, szóval csak fanatikusoknak ajánlom, és reménykedem, hogy nem nyírtok ki érte.
Ajánlva Zimának, amiért belerángatott a fandomba.
ui.: angolul néztem az egészet, a fordítások a sajátjaim.

Prológus

Dipper izgatottan bontotta fel a borítékot. Vagyis… Pár hete még izgatott lett volna. Pár hete még az első kamaszkori elérhetetlen szerelem rózsaszín felhőjében lebegett volna. Most azonban épp csak valami halvány kíváncsiságot érzett, és szinte már remélte, hogy Wendy nem jött rá az utolsó pillanatban, és vallotta be, hogy mégis szereti őt. Az igazán kínos volna.
A boríték nem szerelmi vallomást rejtett. A színes kis papírlap tökéletes emlék volt. Mindenkitől. Vagyis... Majdnem mindenkitől. Persze ott volt Ford aláírása is, de valahogy hivatalosabb, mint a többieké, a teljes nevét írta le, egy határozott vonallal húzta alá, és nem írt vagy rajzolt mellé semmit. Ujjaival végigkövette a betűket, halkan sóhajtott. Vajon még mindig abban a bizonyos ködben lebeg? Vagy ez több? Talán kevesebb?
Mabel halkan hortyogva terült el az ülésen, ő pedig kibámult az ablakon. Stan bácsi és Ford most a másik buszon zötyögnek a legközelebbi, azaz legkevésbé messze lévő reptérre. Ha nem élt volna át egy apokalipszist, talán azt kívánta volna, hogy újraélje az elmúlt napokat, amelyek életében a legboldogabbak voltak. Azonban már megtanult vigyázni a kívánságokkal, főleg, ha azoknak az időhöz van köze. Így csak megérintette ajkait, lopva végigsimított rajtuk ujjával, aztán tovább bámulta az elsuhanó fákat.


I.

egy hónappal korábban

Dipper Pines már az előtt rajongott a naplók szerzőjéért, hogy megismerte volna. Lenyűgözte a tudás és az odaadás, amivel a feljegyzések készültek. Bár elképzelése sem volt az illető kilétéről, gondolatban már arcot, hangot, és megnyerő személyiséget társított hozzá. Épp ezért érzett némi csalódást, amikor végül megismerte a Stanhez oly annyira hasonló, mogorva, idős férfit. Azonban nem telt bele sok idő, és máris más szemmel tekintett rá. Mikor Ford mesélni kezdett a Gravity Falls-ban töltött éveiről, és egyre lelkesebbé vált, amitől lassan csillogni kezdett a szeme, és ellágyult a hangja, ahogy megrohanták az emlékek – Dipper úgy érezte, szinte önmagát látja, ugyanilyen hatással volt rá a város, és ugyanilyen lelkesen kutatta a rejtélyeket.
Persze Mabel volt az, aki azonnal szimpatikus lett az újonnan előkerült nagybácsinak. A megnyerő személyiségű lánynak körülbelül annyi időbe telt megkedveltetni magát vele, mint Dippernek, hogy hülyét csináljon magából előtte. Onnantól kezdve inkább hallgatott, csak figyelte őt. Hamar rádöbbent, mennyire más mégis, mint az ikertestvére. Az évek nem fogtak rajta úgy, – talán abban a másik dimenzióban lassan telik az idő? –ősz hajába még bőven vegyültek barna szálak. Testalkata feszesebb, izmosabb, nem eresztetett pocakot, mint Stan. És az egész személyisége, a határozottsága, a gyorsan vágó esze, a kisugárzása… Egyáltalán nem volt olyan, mint egy nagybácsi. Mégis, mikor kérte, hogy szólítsák Fordnak, nem állt rá a szája csak a névre, udvariatlannak érezte, ha nem tette hozzá a bácsit, mikor megkérte, hogy válaszoljon a kérdéseire.

~*~

A kérdései azonban válasz nélkül maradtak, Ford az elkövetkezendő napokban kerülte őt. Próbálta azzal vigasztalni magát, hogy tulajdonképpen mindenki mást is kerül, így talán nem az a baja, hogy ő egy rendkívül idegesítő tizenkét éves kisfiú túl magas hanggal és túl kevés ésszel, és próbált belelátni Ford pillantásába némi kölcsönös csalódottságot, amiért azok a bizonyos titkos erők elválasztják őket… Na jó, ez nagyon furán hangzott. Talán beszélnie kéne róla Mabellel, ő ért az ilyesmihez.
Ez a terve azonban hamar szertefoszlott, mikor testévre és bácsikája szokás szerint gúnyt űztek belőle. Egy órán belül kétszer is. Azt hitte, a napja már nem is lehetne ennél magányosabb, unalmasabb, vagy egyszerűen csak elcseszettebb, de éppenséggel jobb sem… És ekkor esett le a pincébe.
Ford először a szokásos mogorvasággal támadt rá, ám mikor hirtelen felragyogott az arca, Dipper biztos volt benne, hogy csak túlságosan megütötte a fejét, és képzelődik. Az nem létezik, hogy Ford hajlandó szóbaállni vele, és ráadásul ugyanaz a kedvenc játékuk. Azonban hamarosan meggyőzte magát arról, hogy ez a valóság, – ezt lényegesen könnyebben tette meg egészen képtelen dolgokkal kapcsolatban is, mióta Gravity Falls-ba érkezett – és lelkesen vetette bele magát a játékba.
Egy kis idő után Ford ujjai vonták magukra a figyelmét. A férfi hat ujjával mesterien trükközött a kockával, és mindig, mikor köztük forgatta azt, lopva Dipperre nézett, mintha csak ellenőrizné, sikerült-e kivívnia ismét a csodálatát. Nos, ha tudni akarta volna, nagyon is sikerült. Az ujjai mozgása, az ötletei a játékhoz, és a lelkes mosolya, mikor egyszerre kántálták a jól ismert szlogeneket, mind közelebb és közelebb hozta őt a fiatalabbhoz.
Dipper már kezdte elhinni, hogy Ford egészen megnyílt neki, ám mikor hirtelen rákérdezett a másik dimenzióban töltött időre, azonnal elzárkózott újból. Csalódottan sóhajtott, és hagyta, hogy kisgyerek módjára eltereljék a figyelmét.

~*~

- Elég sok időt töltesz mostanában az öreg Fordsy-val, nem igaz? – kuncogott Mabel.

Dipper nem vette észre magát, azonnal áradozni kezdett róla.

- …és… ő nem nevet ki folyton, mint te meg Stan… - fejezte be végül elszontyolodva.

Tudta, hogy hiba volt ezt kimondania abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták a száját. Mabel hátat fordított neki, és begubódzott a takaróba. Dipper egy ideig csak nézte, aztán felmászott az ágyra és átölelte.

- Hé, ne haragudj…

- Te ne haragudj – mosolyodott el a lány – Amúgy is örülök neki, hogy ilyen jóban vagytok Ford bácsival, nagyon édesek vagytok együtt. Bele is kerültetek a könyvembe – pattant fel lelkesen.

- M-milyen könyvbe? – pislogott rá Dipper kissé aggódva.

- Ebbe! Beláttam, hogy nem megy a pasizás, szóval feladtam, és a ’Nagy Nyári Románcok’-at átneveztem ’Nagy Nyári Mabel Általi Párkerítés’-re! Nézd, itt van mindenki, Melody és Soos, Stan bácsi, és Susan, Waddles és Gompers… És Te, meg Ford.

- Uhm… Ez az a shipelős dolog, amit néha szoktál csinálni?

- Mit néha, mindig! De most végre a való életben is csinálhatom, és olyan profi vagyok, hogy minden shipem canon lesz.

- Oooké… De azt ugye tudod, hogy mi soha nem leszünk… canon? Mármint, az nagyon sok szempontból nagyon fura lenne.

- Hát, én nem ítélkezem…

- Jesszus, Mabel! Inkább aludj – vágott hozzá egy párnát.

~*~

Dipper kezdte úgy érezni, hogy kárpótlást kapott az előző napért a sorstól. Furcsa érzés volt ez azt tekintve, hogy kishíján meghalt, miután belekerült egy életre kelt gonosz varázsló életre kelt játékába. De kit érdekel, ha egyszer Stan bácsi hivatalosan is megengedte, hogy együtt lógjon Forddal, aki ez után a barátjának nevezte. Majd kibújt a bőréből örömében. Ráadásul már egy közös titkuk is volt. Egy halálos veszélyt rejtő titok, Dippert mégis gyerekes örömmel töltötte el, még azt sem bánta, hogy nem mondhatja el Mabelnek. Csak az számított, ahogy Ford bizalmasan a vállára tette a kezét, ahogy a hajába borzolt, és ahogy mosolygott rá, mikor jóéjt kívánt neki.
Csak egyedül, a sötétben, izgatottan dobogó szívére figyelve kezdett aggódni. Wendy… az nagyon sok szempontból nagyon fura lenne… Bill…
Elnyomta az álom.

~*~

Ford egy ritka mosollyal az arcán ment fel vacsorázni testvéréhez, miután a gyerekek lefeküdtek.

- Van egy kis beszédem veled – fogadta Stan komor arccal.

- Miről? – komorodott el ő is, mintha csak tükörbe nézett volna.

- Megengedtem, hogy Dipper veled töltse az idejét. Látom, hogy meg tudod védeni. De figyelmeztetlek, el a kezekkel…

- Mi?! Mégis minek nézel te engem, valami vén pedofilnak? Sok csúfságot vágtál már a fejemhez, de ez most túlment minden határon!

- Hallgass, láttam, hogy nézel rá! És tudok bizonyos kapcsolataidról…

- Azok velem egykorú férfiak voltak, Stan – meg egy démon, de ezt most talán nem kéne szóba hoznom – és nem a rokonaim. Valamint nem voltam kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy diagnosztizálták őket enyhe autizmussal. Kedvelem Dippert, mint az unokaöcsémet, és lenyűgöz a tudása. Ha te ebbe többet látsz bele, akkor te vagy a beteg, nem én. Jóéjszakát.
Bevágta maga mögött az ajtót.
Az ágyban fekve elég hamar meggyőzte magát, hogy valóban nincs oka bűntudatra, és nyugodt álomba merült.
Aztán megjelent az álmában Bill Cipher. Láthatóan rettenetesen féltékeny volt.

~*~

Dipper izgatottan nézett körül. Senki nem tud erről a helyről… Még Stan bácsi sem… Csak ők ketten vannak itt. Miért hozta őt Ford ide? Talán újabb titkokat oszt meg vele? Talán csak nem akarja, hogy rájuk nyisson Mabel kuncogva, Stan gyanakvó szemmel, vagy Soos, mert eltévesztette az ajtót? Szíve hevesen vert.
Az igazat megvallva, már reggel óta nyugtalan volt. Ford is ismerte Billt? Eddig miért nem említette őt? És miért terelte a témát, mikor rákérdezett?
Most itt ül, a gondolatai kiterített kártyák a másik előtt, de ő még mindig nem tud semmit.
Elszánta magát. Most rákérdez.

- Megbízol bennem? – kérdezett vissza Ford. Kezét a vállára tette, sőt átkarolta. Az arca egészen közel volt az övéhez, érezte arcszeszének illatát.

- Persze… - maga sem értette, miért bizonytalanodott el.

- Akkor hidd el, hogy ez nem fontos.

Ééés már témát is váltott. Hát persze.

~*~

Mostantól nincsenek titkaink egymás előtt. – visszhangzott Dipper fejében. Még mindig próbálta feldolgozni, amit végül mégis megtudott Billről. Hogy ő és Ford…? De lehet, hogy félreértette. Lehet, hogy ez csak afféle megszállottság volt. De ahogy beszélt róla… Mostantól nincsenek titkaink egymás előtt…
Létrehozták a védelmet, majd Ford jóéjt kívánt neki. Dipper elindult fölfelé a lépcsőn, majd hirtelen visszafordult, és utána futott.

- Ford bácsi!

- Hm? – fordult vissza az idősebb.

- Azt mondtad, nincsenek titkaink egymás előtt, igaz?

- Igen, de miért…

- Akkor kérdezhetek valamit?

- Igen?

- Szerelmes voltál belé?

~*~

Ford sokáig nem tudott elaludni aznap éjjel. Igen, bevallotta Dippernek a legnagyobb gyengeségét, az ostobaságát. Hogy néz rá a kölyök majd ezek után? Biztosan megveti. Neki azonnal gyanús volt Bill, soha nem kedvelte, több esze volt, mint neki annak idején. Mindegy, legalább őszinte volt vele, talán ezt értékeli.
Már épp elaludt volna, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Dipper lenne az? Lámpát akart kapcsolni, de a sötétséget már áttörte egy sárgán izzó szempár. Bill szeme. Dipper teste.

- Hé, Fooordsy!

Hangja démonian visszhangzott, nem is erőltette meg magát, hogy elrejtse. Nem megtréfálni akarta Fordot. Megszerezni. A férfi összerezzent, de riadalma hamar dühbe csapott át.

- Mit tettél vele? - morogta ökölbe szoruló kézzel.

Dipper-Bill közelebb lépett.

- Szereztem egy testet. Mindig is erre vágytál, nem? Ráadásul ez pont az a test, amit egyébként is akarsz már egy ideje... Most mindkettőnket megkaphatod - vigyorodott el, sárga szemei felizzottak.

- Takarodj ki belőle - morogta fenyegetően az idősebb.

- Miért? Nem tetszik, hogy megtanítottam neki, hogy érintsen? - simult hozzá - Csókolj meg... - búgta, keze vándorútra indult mellkasán és hasán. Ha valaki utólag megkérdezi Fordot, talán bevallja, hogy ott, akkor, egy másodpercre elcsábult. Azonban mikor a vékony kis kéz a nadrágszíjához ért, erősen megszorította csuklóját.

- Nem! - lökte odébb - Soha! Utoljára szólok! Takarodj. A. Fejéből.

- Nem lehet. Így nem teljes az alku.

- Alkut kötött veled?

- Oh, igen. Ez az ostoba kölyök annyira szeret téged. Olyan tiszta... Vajon mit szólna, ha tudná, milyen mocskos vágyak vezérelnek téged? Szinte sajnálom, hogy nem fog rá emlékezni...

- Mi volt az alku? – vágott közbe Ford idegesen.

- Azt mondtam, életben hagylak, mikor eljön a Weirdmageddon, cserébe addig maradok a testében, amíg meg nem szerzem tőled, amit akarok - nevetett fel – persze ő azt hitte, a kis hógömbödre gondolok.

- Új alkut ajánlok!

- Azt mondtad, soha többet. Milyen rossz fiú vagy ma, agyaskám...

- Add vissza Dippert. Cserébe emlékezhet rá utána is. Legyen meg a szórakozásod.

A démon felkacagott.

- Nem is tudom, magát fogja jobban gyűlölni, vagy téged. Ez jó móka lesz.

Azzal megrázta Ford kezét és elhagyta Dipper testét.

A fiú a padlóra zuhant, majd zihálva felpattant.

- Mit csináltam? Nem én… Bill… Én… Úristen, mit tettem?

- Hé, nyugodj meg… Már nincs baj… - megpróbálta megölelni, de Dipper felpattant, és botladozva kimenekült a szobából.

Ford csak nézte az ajtót, aztán sóhajtva tenyerébe temette az arcát. Múzsája féltékeny és kegyetlen szerető volt.
~*~

Ezt követően persze kínosan kerülték egymást. Dipper sosem hitte volna, hogy szívesebben megy valamiféle kétes utazásra Stan bácsival és Mabel barátnőivel, mint hogy Forddal töltse az idejét, de nem tudta rávenni magát, hogy tisztázzák azt a kínos jelenetet, ami szinte beleégett az elméjébe.
A kimerítő utazás után hezitált egy kis ideig, de végül nem ment be hozzá. Pedig annyira szívesen elmesélte volna neki Stan tanácsait, és megkérdezte volna, miért fulladt miattuk kudarcba minden próbálkozása, de ezzel túl kényes vizekre evezett volna. Valószínűleg nem a legjobb ötlet megtárgyalni a szerelmi életét a férfivel, aki a nagyapja lehetne, és akit majdnem letapizott egy démon által megszállva.
Inkább lefeküdt, és próbált mihamarabb elaludni, hogy ne járjon ezen többet az agya.

~*~

Másnap hiába vidította fel Mabel egy kicsit, már a közelgő szülinapjuk sem igazán tudta feldobni. Kedvetlenül turkálta a reggelijét, mikor Ford segítségért kiáltott. Annyira megörült neki, hogy aggódni is elfelejtett, lelkesen rohant le hozzá.
Miután kiderült, hogy a dolognak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, az események hirtelen felgyorsultak. Ford bejelentette, hogy egy fontos küldetésre mennek ketten, ő aggódott Mabel miatt, Mabel meg szinte kilökdöste őt az ajtón, és még utána kiáltott valamit az első randiról, amit remélhetőleg csak ő hallott, és alig fél óra múlva már egy repülő csészealjba ereszkedett le Ford nyomában.
Aki aztán váratlanul felkérte, hogy legyen a gyakornoka. Dipper szédülni kezdett. Az idősebb férfi vállára tette két kezét, szeme lelkesen csillogott, és látszott, hogy nem csak neki akar jót… ő is azt akarja, hogy együtt maradjanak. Egy pillanatig úgy érezte, egy álma vált valóra… Aztán eszébe jutott Mabel. És mikor ezt megemlítette Fordnak, akkor tört meg valahogy a varázs.

- És nem érzed ezt néha fojtogatónak? Soha nem jutott még eszedbe, hogy többre vagy hivatott?

Dipper csak nézte őt, és bár nem izzott sárgán a szeme, szinte olyan érzése volt, mintha Bill állna vele szemben. Ford épp úgy próbálta manipulálni őt, ahogy a démonnak szokása volt. Ezt persze nem akarta a szemére vetni, és egyáltalán nem akart Billről beszélni, így csak motyogott valami kifogást, de a gyomra összeszorult az idegességtől, és a… félelemtől?
Mielőtt Ford válaszolhatott volna, fémes zörej törte meg a csendet.

~*~

- Maradj velem…

Dipper kezet nyújtott neki. Nem tudott, és nem is akart többé nemet mondani. Megmentették egymás életét, de megérezte, milyen lenne, ha elveszítené. Nem lenne képes rá. És elismerte a képességeit… Visszaadta az önbizalmát, amit a kisiskolás kora óta tartó gúnyolódások elvettek… Megértette őt… Sőt, talán… felnézett rá? És ahogy a szemébe nézve kérte, hogy maradjon vele… Ahogy elmondta, hogy a sors akarta, hogy egymásra találjanak… Nem, ez túl sok volt, és túl tökéletes ahhoz, hogy nemet mondjon. Ahogy kezet fogtak, ismét eszébe jutott Bill, de nem mondta ki, mire gondol. Ford nem manipulálja. Ford szereti őt. És együtt megmentik a világot.
Végig egymást átkarolva sétáltak haza, Dipper szinte repült fölfelé a lépcsőn a boldogságtól.

~*~

Nem futott a zokogó Mabel után. Nem látta értelmét. Egyszerre sajnálta, de dühös is volt rá. Mindig azt hitte, ők a lehető legjobb testvérek a világon, de kezdte úgy érezni, csak álltatta magát ezzel.
Körülnézett a szobában, és észrevette, hogy Mabel könyve az ágyon hever. Eszébe jutott a néhány nappal korábbi beszélgetés. Fellapozta, ott volt minden, ahogy emlékezett rá. Egy screenshot kinyomtatva, amin Soos és Melody, boldogságban úszó arccal Skype-olnak, a bácsikájuk és Susan egyetlen megtörtént randiján készült lesifotó, a két szerencsétlen összekötözött állat… Az ő fotójuk azonban ki volt tépve, és Mabel piros filccel annyit írt oda: Mégis olyanok lettünk, mint Stan és Ford…
Dippert hirtelen elfutotta a méreg. Előkapta a filcet, és odaírta: Stan megpróbálta megállítani Fordot, és nézd meg, mi lett a vége!
Földhöz vágta a könyvet, aztán lement a pincébe, hogy beszéljen Forddal.

~*~

Elbukták a küldetést. Épp csak idejük volt rémülten egymás szemébe meredve felfogni, mikor hallották, és érezték az embertelen erejű robbanást.

- Hát mégis megtörtént…

- D-de… Valahogy biztosan vissza tudjuk csinálni. Ford! – rángatta meg a sokkos állapotban maga elé meredő férfi kezét.

- Igen, gyere! – tért magához hirtelen, és futni kezdtek kifelé. Már a lépcsőnél jártak, mikor hirtelen megtorpant.

- Mi történt? – pislogott rá Dipper.

- Ha meghalunk, úgysem tudja meg senki… - motyogta maga elé az idősebb, és ajkait Dipper ajkaira szorította. Esetlen volt az egész, és csak pár pillanatig tartott.
Aztán futottak tovább.
Együtt nézték a széthasadó eget, és Dipper már tudta, nincs értelme tagadnia önmaga, vagy mások előtt semmit. Szerelmes volt Fordba, aki férfi, olyan idős, hogy a nagyapja lehetne, ráadásul rokonok? Igen. Na és? Az egész világ megőrült. Egy démon hozott káoszt a földre. Senki nem okolhatja őt ezért a kis káoszért a lelkében. Igen, szereti őt, és ahogy akkor mondta, a világ végére is követné.
Semmit nem gondolt még ennél komolyabban.

~*~

- Ne, ne bízz benne!

Dipper hiába kiabált kétségbeesetten, Ford megbabonázva bámulta Billt. Újból vakon belement az alkujába, és ő nem tehetett semmit. A szeretett férfi a másiké lesz, de neki már nem fog fájni, mert a világ véget ér vele együtt. Hogy is hihette Ford, hogy ezzel megmenthet bárkit is?
Így hát ő is feladta. Nem kiabált, nem próbálta észhez téríteni. Csak nézne még egyszer a szemébe…

Ford elnézte, ahogy ikertestvére kezet fog a démonnal, és egy őrült pillanatig azt kívánta, bárcsak mégis ő állna a helyén. Még ha a világ összeomlik is utána, tudta, hogy abban a pillanatban, mikor kezük összeér, végtelen nyugalmat érezne. Tökéletes pillanat lenne. Istenem, hogy vágyott rá még mindig, hiába tudta, hogy őrültség. De ezt már nem kaphatta meg, és jobb is volt így. Stanre irányította a fegyvert, és hozzálátott, hogy kitörölje az emlékeit.

~*~

Az első normális estén Dipper egy cseppet sem normális módon Ford ölében ülve találta magát. Persze nem volt ebben semmi rossz, egy szülő is tarthatta volna így a gyermekét, mégis furán érezte magát. Épp az előbb mondta meg neki, hogy mégsem marad vele gyakornokként, és Ford nem tiltakozott. Mindketten féltek egy kicsit Bill haragjától – ki tudja, visszatér-e még? – és azt is belátták, hogy semelyik verziója nem működne a köztük lévő lehetséges és nem lehetséges kapcsolatnak. Holnap még megünneplik a szülinapjukat, aztán indulnak haza. Ford nem számolt be neki a saját terveiről, Dipper pedig nem faggatta. Megengedte, hogy legyen egy titka, ha ő úgy akarja. Épp eleget megosztottak, hogy ennyi beleférjen.

~*~

Stanford Pines tudta, hogy valójában nem váltották meg a világot. Még mindig eljöhet a vége, a jelenlegi állapotban pedig ugyanazok a szabályok érvényesek, és az emberek sem változnak. Tudta, hogy Stan ugyanolyan rosszallóan nézne rá Dipper miatt, így végig a háttérbe húzódott. Elnézte, ahogy a két gyerek megöleli Stant, majd fölszállnak a buszra, ő távolabb maradt. Nem akarta összezúzni a törékeny békét közte és az ikertestvére közt, és úgy gondolta, Dippernek is könnyebb lesz így. Azért amikor a busz kigördült a megállóból, ő is lelkesen integetett. Ennyi még belefér. És ha meghalnak, úgysem tudja meg senki.

Epilógus

öt évvel később

Az ikrek izgatottan lestek ki a busz ablakán.

- Gondolod, hogy költöztek ide azóta új helyes pasik? – kérdezte merengve Mabel.

- Ha olyan őrültek, hogy ide költözzenek, inkább ne kezdj velük – kuncogott Dipper.

- Mondja ez, aki szívesen kezdene az egyetlen őrülttel, aki ideköltözött.

- Hé, mondtam, hogy nem lesz canon!

- Akkor miért is vagy ennyire izgatott, és miért beszéltél fél órán keresztül arról, hogy mit fogsz neki mesélni, mikor ideérünk?

A busz lefékezett, ők pedig lesiettek a lépcsőn, Waddles a nyomukban. Stan öleléssel fogadta őket, aztán a barátok is sorra felbukkantak, végül odagyűlt a fél város. Nem voltak meglepve.
Dippernek jólesett a fogadtatás, de tekintetével egyre Fordot kereste. Végül legnagyobb megkönnyebbülésére felbukkant, egy mankóra támaszkodva bicegett felé. Ahogy Dipper jobban megnézte, a bal lába bokától lefelé hiányzott.

- Te jó ég, mi történt veled?

- Nos, hát, izé… Visszatérhetünk erre nyugodtabb körülmények között? Annyi mindent kell mesélnem neked!

~*~

Mint kiderült, Ford képtelen volt elszakadni egykori otthonától, így beköltözött a pincébe, amit némiképp otthonosabbá tett. A lénynek, ami leharapta a férfi lábát, nem tudta elsőre megjegyezni a nevét, de felírta magának, hátha jól jön még. Egész éjjel beszélgettek, Dipper végiglapozhatta az új, négyes számú naplót, aztán végül napfelkeltekor elaludt az ágyon, amin egymás mellett ültek.
Nem riadt fel rá, ahogy Mabel halkan beosont, és lefotózta őket. Dipper feje félig lelógott az ágyról, egyik lábát Ford arcába nyomta. Az idősebb férfi arcán a naplóval hortyogott halkan. A lány kuncogva kiosont, majd kinyomtatta a képet. Táskájából előkotorta a viseltes füzetet, fellapozta a megfelelő oldalt, és leragasztotta a dühös, vörös betűket a békés képpel. 

2 megjegyzés:

  1. A legrosszabb ötlet ilyenkor fáradtan és bódultan kommentelnem, de ismersz.

    Elmondom megint, de ez volt az idei legjobb szülinapi ajándékom. ;; Ééés hadd térjek ki az elemzésre.

    Először is: a tárgyilagos összefoglalások és félbeharapott jelenetek az ugrásokkal jól működtek. Értékeltem azt a kb. két poént, ami benne volt (vagy csak nekem volt vicces? A "meg egy démon, de ezt most talán nem kéne szóba hoznom" résznél rötyögtem egy sort, de talán csak késő van. :'D)
    És volt egy felépítése az érzelmeknek, a konfliktusnak, a gondolatok őrlésének. Bill kavarja a szart, amivel azonnal megnyert magának.
    És hogy headcanont tettél hozzá - a kedvenc megtoldásom szerintem az, hogy Dipper azért tartott a Roadside Attraction-ben Stanékkel, mert Forddal nem voltak akkor a legjobb szinten, és tök el tudom képzelni.
    A "Mégis olyanok lettünk, mint Stan és Ford…"-hoz a toldás "Stan megpróbálta megállítani Fordot, és nézd meg, mi lett a vége!" nagyon on point, mert bár Dipper és Mabel később belátják a hibájukat, Mabel mégis megpróbálja megállítani Dippert (hogy itt maradjon Gravity Fallsban), ééés nézd meg, mi lett a vége. Weirdmageddon. (Aminél pedig a káosz a világban - káosz a lelkében vonal annyira jdkwbxksbs, mert egy zavarodott tizenkétéves, és haaaaah.)

    Also, a két ikerpár bondingolása, hogy kibékülnek, az nagyon hiányzott a lelkemnek. Van karakterfejlődés, hallelujah!

    (És valahogy ez döbbentett rá, hogy Dipper abban a pillanatban azt hitte, hogy Ford tényleg kezet ráz Billel, és hogy felajánlja neki az elméjét, I mean, heavy shit???)

    Mabel Matchmaker™ Pines feldobta az egészet, és az epilógusban tetszik ez a nyitott vége, hogy akkor még szereti? Túllépett rajta? Él Bill? Dipper segít Fordnak tovább kutatni? Mabel talál pasit??? (lol)
    Égető kérdések.

    Szóval túlelemeztem, tudom, de ez valami perfekt volt. Köszönöm, hogy követtél a fandomba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én fáradtan és bódultan írtam a ficet, szóval jó az úgy xD
      Amúgy azt félig poénnak szántam, én se tudtam eldönteni, ellenben a ,,nagyobb volt a füstje, mint a lángja" az úgy pun intended (lett volna xd). De örülök, hogy ezen jót rötyögtél.
      Amúgy igen, muszáj volt magamnak valami kifogást találnom, hogy miért okésak Dipper nem okés érzései, és így a világvége az eléggé legitnek tűnt xD
      Arra én is csak akkor döbbentem rá, mikor elkezdtem írni a jelenetet. De igen.
      Szerintem szereti, de túllépett rajta, szóval már talán volt is vkije és lesz is, de azért mikor mennek nyaranta akkor visszajön a feeling. Persze direkt hagytam nyitva, szóval kinek mi, ez az én verzióm. Mivel itt találkoznak először az óta, nem tudom, hogy később segít-e neki, meg nyáron kívül mennyire tartják a kapcsolatot, de lehet, hogy még egyszer megírom.
      Mabel meg én vagyok, de remélem, ő azért talál pasit xD
      Én köszönöm, és till the end of the line meg to end of the world meg minden egyéb :')

      Törlés