2017. február 9., csütörtök

отказавшийся

Fandom debüt, és ennek alkalmából be is rontok a flufftengerbe egy kis szenvedéssel, mert az mindig kell. 

Fandom: Yuri on ice
Páros: -
Leírás: Egy kis headcanon arról, miért volt Yuri olyan boldogtalan az első epizódban annak ellenére, hogy aranyat nyert. 
Megjegyzés: Félig-meddig egy szerepjáték alapján írtam, Yuri némelyik mondatát a szereptársamtól kölcsönöztem (Viktoréit meg magamtól, de azt nem kell kreditelni xd)

Yuri enyhén remegő lábakkal hagyta el a pályát. Ahogy kiért, azonnal sportcipőkre cserélte ingatag korcsolyáit, nem bízott meg végtagjaiban. A határait feszegető szabad program, a szédítő érzés, hogy utolsó junior versenyét arannyal zárta, és a gyomorszorító idegesség, hogy valóra váltsa élete eddigi legnagyobb elhatározását, teljesen kivették energiáját. 

- Az öltözőjében van – jelentette be izgatottan Mila.

Nem kellett ennél többet mondania, Yuri pontosan tudta, kire céloz, és miért mondja ezt. Az orosz lány volt talán az első olyan ember, akit a barátjának nevezett, vagy legalábbis egy olyan személynek, akivel mert őszinte lenni, és tanácsot kérni tőle – bár általában elég idegesítő egy nőszemélynek tartotta. Viszont mikor hosszas tagadás és kétségek után úgy egy hónapja tisztába jött magával és érzéseivel, nem fordulhatott máshoz, mint vöröshajú edzőtársához, így esett, hogy átbeszélgettek egy éjszakát, aminek során Mila rengeteg hasznos tanáccsal látta el őt, és még több kérdésben osztozott tanácstalanságán.
Yuri nagy levegőt vett, megszorította az érmet, amit elhatározása feltételévé tett, és most megszerzett, majd bekopogott.

***

Viktor hosszan kiélvezte az alázubogó forró vizet. A zuhany segített ellazítani tagjait, és összeszedni ezerfelé csapongó gondolatait. Akármerre is indult el fejben, végül mindig egy egyszerű érzéshez tért vissza: nem tette boldoggá az újabb arany. Immár az ötödik, és be kellett látnia, hogy a csillogó korongok olyanok, akár a valódi aranypénzek, minél több van belőlük, annál inkább veszítenek értékükből. De persze, ha csak ez nyomasztotta volna, már rég valami másba kezdte volna, jelenleg azonban semmivel sem volt elégedett az életében, és semmire sem volt jobb ötlete. Már nem tudta meglepni a közönségét, már csak arcára fagyott műmosollyal pózolt az aranyéremmel - amivel kábé annyit ért el, hogy az örökké mogorva Otabek Altin és a bronzérme is lelkesebbnek tűntek – és nem volt kedve egy újabb egyéjszakás kalandra bárkivel, vagy folytatni ’barátság extrákkal’ típusú kapcsolatát Chris-szel, akit épp az előbb küldött el, hiába várta az ezüstérmes az öltözőjében egy kis ünneplésre. Kezdte úgy érezni, hogy öregszik, egy éve még lubickolt a sikerben és a szeretőkben, most pedig már egy igazi társra, családra vágyott – néha már úgy érezte, el akar tűnni a pályáról, de méginkább Oroszországból. Csak találna még bármit, ami lelkesíti, amiért érdemes…
Egy sóhajjal elzárta a vizet, majd törölközés után kényelmes pólót és melegítőt vett, csak a hotelben tervezett átöltözni a bankettre. Épp kidugta fejét a pólóból, mikor kopogást hallott.

- Igen?

- Én vagyok... Bejöhetek?

- Yura! – nyitott neki ajtót az idősebb mosolyogva – Hát te még itt? Amúgy gratulálok – jutott eszébe megdicsérni.

- Köszönöm – felelte a fiatalabb egy ritka mosollyal – Én is gratulálok.

Viktor mosolyogva nézte leendő vetélytársát. Hirtelen ötlettől vezérelve ölelésébe húzta, megkockáztatva ezzel, hogy gazdagabb legyen egy bokánrúgással.
Yuri szíve hevesen megdobbant. A férfi közelsége, izmos mellkasa, az illata túl sok volt neki egyszerre. Végül mégis Viktor húzódott el hamarabb.

- Jössz a bankettre? – kérdezte.

- Aha… - felelte a másik valahová a távolba pillantva.

Viktor épp valami közhelyet akart mondani, hogy oké, akkor ott találkozunk, vagy megkérdezni, hogy min gondolkozott el, de minden szó benne ragadt, mikor Yuri hirtelen közelebb lépett hozzá, és átkarolva nyakát megpróbálta megcsókolni. Próbált gyorsan, és logikusan gondolkodni, de tudta, hogy most nincs elég ideje rá.

- Várj…

Yuri csalódottan huppant vissza sarkaira – eddig lábujjhegyen ágaskodott felé – de azért még mindig reménykedve nézett föl rá.

Yuri… Szerelmes belém? De nem… Ez így nem jó. Istenem, hogy mondjam most meg neki? Nem akarom megbántani.

- Nem… sajnálom… - törte meg végül a szemkontaktust.

Yuri elhúzódott tőle, karba fonta kezeit.

- Miért, a korom miatt?

Ha tudnád, hogy az az egyetlen, ami nem számítana…

- Tudod, hogy az nem érdekelne... – sóhajtotta - És tényleg kedvellek es vonzónak is tartalak, de mégsem úgy… Látom rajtad, hogy mit érzel es azt nem tudnám viszonozni... Ráadásul szerintem hamar kiábrándulnál belőlem. Hidd el, jobb így – magyarázkodott.

Yuri arcáról már eltűnt a ritka mosoly, visszatért a rideg tekintet, ám hangján ezt alig lehetett érezni.

- Nem akarod megpróbálni...? Nem ábrándulnék ki belőled, ha mar eddig nem történt meg… Talán találnánk olyan megoldást, ami mindkettőnknek jó…

Viktor kezdte feladni. Nem akart gyerekesen bánni vele, nem akart lekezelően, vagy kioktatóan beszélni vele, pontosan tudta, milyen érzés egy ilyen visszautasítás. De most kénytelen volt játszani a felelősségteljes felnőttet.

- A barátom vagy és a versenytársam. Fontos vagy nekem. De épp ezért mondok nemet. Nem megyek bele úgy egy kapcsolatba, hogy nem vagyok szerelmes beléd, de majd hátha megváltozik, mert nem akarom összetörni a szíved. Tudom, hogy en lennek az első, és elsőnek olyat érdemelsz, aki igazan szeret.

- Hagyd már ezt a szarságot, kit érdekel, hogy első vagy sokadik! – csattant fel hirtelen Yuri megtalálva hangját - Ha vége, csak egy leszel az összes közül, valaki, akire egy vállvonással gondolok vissza. Annyi embernek volt szar az első kapcsolata, de nem fújták föl, tanultak belőle es továbbléptek... Ennyi erővel egy kapcsolatba se szabadna belekezdenünk, ha nem a Nagy Ő az!

Hogy is érthetné meg… Hogy azt sem tudom, mihez kezdek magammal ez után… Hogy mennyire nem találom a helyem... Hogy szeretnék végre családot… Ő meg nem az igazit keresi, persze, én sem azt kerestem...

- Jó, talán túlzásba estem… de ha azon túl tudnál lenni egy vállvonással, akkor ezen is. És lehet, hogy nem kell tökéletesnek lennie... De legalább találj valakit, aki szerelmes beled es kíván, mert rám egyik sem igaz.

Érezte, hogy durva volt, de tudta, hogy nincs más választása. Yuri egy kis ideig farkasszemet nézett vele, majd a padlót kezdte bámulni, végül szó nélkül otthagyta, de nem vágta be az ajtót, ahogy Viktor számított rá.

A francba... Így is úgy is összetörtem őt... De legalább tisztességes voltam. Épp ideje volt.

***
Yuri egy sóhajjal dőlt a falnak az ajtón kívül. Nem, csak azért sem fog sírni. Keményebb ő annál. Nem is érezte, hogy csípnék a könnyek a szemét, inkább csak borzasztóan dühös volt. Párszor nagy levegőt vett, majd mikor hangokat hallott a folyosón, inkább a mosdók felé vette az irányt, hátha ott egyedül lehet.
Egy pillanatig azt is hitte, így van, aztán halk motyogást hallott az egyik fülkéből. Fülelni kezdett, és hamarosan felismerte a japán nyelvet, és a sírós hangot, amin a vécén gubbasztó versenytársa már adott ma egy interjút kudarca után. Csak hallgatta Katsuki Yuurit, hallgatta, és elfutotta a méreg.

Még ő bőg?! Ez neki csak egy szaros kis verseny… És számíthatott volna rá, hogy veszít, hiszen egyáltalán nem jó. Azt hitte, ezzel a bénázással majd dobogóra áll? Nem, fogalma sincs arról, milyen érzés azt hinni, hogy minden a tiéd, és mindent elveszteni pár pillanat alatt. Csak élné át azt, amit én, mindjárt nem bőgne itt.

Képtelen volt tovább elviselni, minden fájdalma, dühe, és az életében meg nem kapott szeretet fájdalma összegyűlt fékezhetetlen erő formájában. Először nem csak kiabálni tervezett, mikor rúgásra emelte a lábát, hogy feltörje az ajtót. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése