2017. február 27., hétfő

Az ártatlanság vége

Fandom: Az öt legenda
Páros: Jack x idősebb!Jamie
Fluff
*Betör a kihalt fandomba egy kis fluffal* Van itt még valaki? Aki esetleg szereti is ezt a párost? 
Tudom, hogy éveket késtem, és utólag nagyon sajnálom, hogy nem kerültem bele a hőskorszakban, de ezt ettől függetlenül ki kellett írnom magamból. Amúgy a címen kívül mindent következetesen angolul használok, mert úgy jobban tetszik. 


Jégvirág kúszott fel az üvegen, tompán megcsillant az utcai lámpák fényében.

- Nem tudsz egyszerűen csak kopogni? - morogta a fiú, de azért kinyitotta az ablakot, hogy Jack beszökkenhessen rajta.

Na, igen, a kis Jamie alaposan megváltozott az elmúlt pár évben. A plüssunyuszija helyett legfeljebb használt pólókkal és alsókkal aludt, ha lusta volt a szennyesbe tenni őket, haját felnyíratta - és már nem csillant fel olyan gyermekien a szeme Jack érkezésére, mint egykor. Ez azonban nem számított, hiszen hitt benne, és a legjobb barátok voltak, még ha a tizenhat éves Jamie-t ritkábban is lehetett már rávenni a mókázásra.

- Csak megszokás - vont vállat Jack, majd befészkelődött mellé az ágyba, amit oly sokszor osztottak már meg. Jégideg talpát Jamie-éhez nyomta, mire a másik felsikkantott.

- Hé! - rúgta sípcsonton, persze csak finoman; Jack a csilingelő jégcsapok hangján felnevetett.

- Nem vicces - duzzogott a fiú, de nem húzódott el - Te amúgy a meleget sem érzed? - kérdezett rá hirtelen.

- Nem, egyáltalán nem - felelte Jack elgondolkodva - talán mert nem melegít fel.

- Cserélnék veled nyáron...

- Olyankor eléggé unalmas nekem, szóval inkább ne akard. Nem hemzsegnek a gyerekek a sarkvidéken - húzta el a száját.

Ez után hallgattak egy ideig.

- Maradsz reggelig? - kérdezte Jamie halkan.

- Azért aludnod is kéne - jött a válasz.

- Nem mondtam, hogy nem fogok...

- Hé, mi a baj?

- Semmi...

- Most már elmondod.

- De semmi...

- Ne akard, hogy kiszedjem belőled - húzta el a szót fenyegetően vigyorogva Jack, és már potyogott is a jég Jamie nyakába, aki szája elé szorított kézzel próbálta elfojtani vinnyogását.

- Jól van, megadom magam, elmondom - zihálta végül nevetve - Vannak... rémálmaim mostanában - komolyodott el - De ha te itt vagy, valahogy... távolmaradnak.

- Gondolod, hogy Pitch...?

- Nem hiszem... Nem olyanok... Nem is maguk az álmok rémisztőek, nem félek közben, inkább csak... nem ismerek magamra, mikor felébredek.

***

*három évvel korábban*

Jamie dühösen vágta a kukába immár a sokadik zsebkendőt. Szemei kivörösödtek, kezei ökölbe szorultak.
Jack tanácstalanul üldögélt az ágyán, fogalma sem volt, mit kellene mondania. Ahogy a gyerekek, akiket őrzővé válása idején megismert, lassan felnőttek, egyre inkább megérezte, milyen keveset is tud ő maga a világról. A gyerekkorról, a mókáról voltak emlékei saját életéből, talán még próbált is udvarolni egy lánynak kamaszkorában, bár azt inkább azért, mert elvárás volt. De a szerelmi bánatról semmit nem tudott... És a tizenhárom éves Jamie most élete első visszautasításától szenvedett.

- Mától nem hiszek a szerelemben! - kiáltott fel hirtelen elszántsággal, miközben újabb csontnélkülit dobott egy zsepigombóccal a szemetesbe.

- Hé! - kapta fel a fejét Jack - tudod jól, mi történik, ha nem hiszel valamiben.

- A szerelem nem egy őrző - mordult gúnyosan a fiú - a szerelem... csak egy hülyeség.

***

Jacknek végül nagy nehezen sikerült kiszednie Jamie-ből álmai lényegét, de ahogy a fiú elsuttogta neki azokat, azonnal meg is bánta, hogy nem hagyta inkább rá. Emlékezett még rá, mikor ő is hasonló dolgokkal kezdett álmodni, és ugyanúgy nem merte elmondani senkinek. Így aztán csak annyit ért el, hogy egyikük vörös, a másikuk pedig dérlepte arccal hevert egymástól kb tíz centire, és próbáltak nem egymásra nézni.

- Figyelj, biztos nincs ezzel baj... - motyogota – Végül is jobb, mint fekete lovakkal meg ilyesmikkel álmodni - nevetett fel zavartan.

- Te is álmodtál ilyeneket, mikor ennyi idős voltál? - szegezte neki hirtelen a fiatalabb a kérdést.

- Igen. És én is próbáltam titkolni. De tudod - találta meg végre a hangját - ha nem is volt alkalmam megélni a felnőttkort, nagyon sokat figyeltem az embereket. És bár sok minden változott, a szerelem az egyik legállandóbb, és nagyon szép. És hát... ez is hozzá tartozik, szóval biztosan nincs vele baj.

Jamie hirtelen felé fordult és hálásan rámosolygott, majd megölelte. Jack kissé zavartan viszonozta, a fiú évek óta nem ölelte meg így, legfeljebb hátát veregette meg üdvözléskor és búcsúzáskor. Fel volt rá készülve, hogy hamarosan elhúzódnak, ám hamarosan arra eszmélt, hogy Jamie békés álomban szuszog a karjaiban. Gyengéden elmosolyodott, ahogy arcát figyelte.

Tényleg ennyire rémisztő lenne neki néhány erotikus álom? Azok után, amiket annak idején Pitch bocsátott rá? Bár igaz, a félelem, a szomorúság épp olyan idegenek a gyermekléleknek, mint a felnőttkor küszöbén előtörő vágyak. Ugyanúgy hozzájuk kell szokni, el kell őket fogadni az élet részeként, és meg kell tanulni együtt élni velük.

Hajnalig maradt, aztán megpróbált észrevétlenül kisurranni, ám Jamie felriadt, felpislogott rá.

- Máris mész?

- Mindjárt kel a nap - felelte - ideje mennem - El is indult, de hirtelen megtorpant - várj, most is azt álmodtad?

- Nem! Ezt most miért kellett megkérdezned? - vágott hozzá egy párnát az őrzőhöz, aki épp csak félre tudott ugrani, hogy helyette inkább az asztali lámpa legyen az áldozat.

- Sss... Jól van, na, bocsánat...

- Most... csak egy csókról álmodtam - váltott hirtelen hangnemet a fiatalabb, és Jack nem volt biztos benne, milyen érzésekkel mondta ki.

- És... Milyen volt?

- Furcsa... Hideg... De belül mégis felmelegített... De nem úgy, csak... Hah, nem is tudom…

- Ki volt az?

- Nem tudom... - sütötte le a szemét.

Talán úgy is maradt volna, ha nem érezi meg a hideg ujjakat az álla alatt. Felpillantott, szemei nagyra kerekedtek Jack meglepő közelségétől. Ahogy egymás szemébe néztek, már mindketten tudták a választ. Jack összeérintette ajkaikat. Csak egyetlen lopott csók volt, de Jamie arca úgy ragyogott fel, mint első találkozásukkor a varázslatos hófuvallattól. A következő pillanatban Jack már ki is ugrott az ablakon, a Szél elvitte hátán, de a fiatalabb fiú még sokáig érezte a hűvösséget ajkain, mielőtt, mintha csak az a bizonyos másik őrző bocsájtott volna rá álmot, visszadőlt az ágyra, és békésen aludt reggelig.

1 megjegyzés:

  1. a mai napom boldogsága, hogy rátaláltam valahogyan erre itt, ahw.
    egyébként hellóóó.
    imádom jacket *o*, ez pedig valamilyen különös véletlen folytán az első ff, amit olvasok róla, hmm. nem shippelem senkivel, deeee ez olyan édes volt, és megható. nagyon tetszett.^^
    és meg kéne nézni a mesét, rég láttam, nyah...
    xxLiz

    VálaszTörlés