2015. július 21., kedd

Rendhagyó szerelmeslevél





Kihívás 2. nap


Fandom: Nyugat
Páros: Petőfi x Arany
Megadott vers: Batsányi János: A rab és a madár
Megadott szavak: kiszolgáltatott, ül, kabát, összetép, megszöktet
Leíás: modern!AU, melyben hipster!Sanyi Aranynak udvarol lelkesen, miközben illegális melegforradalmat szervez, először minden nagyon vidám, aztán hirtelen már semmi sem.

János még utoljára átböngészte a listát, hogy meggyőződjön róla, mindent bepakolt-e. Rendszerető és alapos ember volt, nomeg nyugodt és megfontolt is, nem sajnálta rá az időt, hogy mindent kétszer átgondoljon. Sorban kipipálta a dolgokat, a felsorolásban utoljára álltak barátja levelei. Persze csak az utolsóra lett volna szüksége a megadott címmel, de mindet magánál hordta egy kötetben, és egészségtelenül sokat olvasgatta őket. Most azonban egyelőre útitáskájába süllyesztette valamennyit, fölvette tavaszi kabátját, és elindult a vonatállomásra.
A lassan zötyögő vonaton aztán előhalászta az elsőt, s ábrándos mosollyal olvasta újra. ,, Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ... minden érdekelni fog.”
Jánosnak soha senki nem mondott vagy írt ilyet azelőtt, és ami azt illeti, azóta sem. Sanyit a blogján keresztül ismerte meg, amelyben részleteket osztott meg a Toldiból, amit később majd egy pályázatra szánt. Reménykedett néhány pozitív visszajelzésben, ám ettől sokkal többet kapott, ugyanis a fiú az első bejegyzéstől kezdve hosszas, ömlengő hozzászólásokkal boldogította, sőt, még versbe is foglalta érzéseit. Jánost először megijesztette ez a nagy rajongás, aztán kezdett tetszeni neki, ám mikor a hozzászólások kezdtek személyessé válni, javasolta, hogy térjenek át Facebook-ra. Sanyi viszont nem támogatta a ,,túl mainstream” ötletet, így kézzel írott leveleket kezdtek váltani, s bár János eleinte bánta, hogy napokat kell várnia, hamar ráérzett a dolog ízére. Végül majd félévnyi levelezés után Sanyi felvetette, hogy meglátogathatná őt Pesten. János sokáig habozott, míg megírta a választ. Egyrészt tudta, hogy a szülei félteni fogják, másrészt sejtette, hogy már így is gyanakszanak, mivel még egy lányt sem vitt haza, harmadrészt ő maga sem tudta, hányadán áll ezzel a bolondos Sanyival, és viszont. Végül beleegyezett, s ahogy megkapta a válaszlevelet a pontos címmel, aggodalma izgatott várakozásba váltott.
,, Arcom vonásit ez ábrázolatban
Szemed, hiszem, hogy híven fölleli.
De úgy, ha a mit a festő hibázott,
A költő azt utána képzeli.”
,,Ezzel arra akarsz célozni, hogy k*ra nem tudok rajzolni, ugye?”.
Jól ki kell jönniük egymással, muszáj, a levelezéseik során annyira közel kerültek már… János dobogó szívvel lesett ki az ablakon, ahogy a vonat begördült a Nyugatiba, s már most figyelte a profilképről jó alaposan memorizált kócos fejet, vagy esetleg a jellegzetes kukássapkát, bár azt a hibát, hogy így nevezze, nem követi el többé…
Hamarosan meg is pillantotta, éppen akkor, mikor a vagon ajtaja csukódott utána, s barátja már repült is felé. Mire észbe kaphatott volna, Sanyi már szorosan ölelte őt, ő pedig próbált nem esetlen lenni, ahogy viszonozta.

- Csakhogy végre itt vagy, már tűkön ültem! – közölte színpadiasan, amitől János önkéntelenül is elnevette magát.

- Sajnos a vonatot nem tudtam siettetni.

- Hamarabb is felszállhattál volna rá – felelte a pesti fiú kihívó tekintettel.

- Most itt vagyok – próbált ő is hasonlóan magabiztosnak tűnni – akkor körbevezetsz a városban?

~*~

Sanyi valóban jó idegenvezetőnek bizonyult, megfelelő arányban keverte a nevezetes épületeket a romkocsmákkal. Végül jónéhány órával később a rakparton találták magukat, fáradt lábukat pihentetve és a naplementét nézve.

- Látod azokat a madarakat? – pillantott Sándor a víz fölött szálldosó sirályokra.

Arany csak egy bólintással felelt, mire ő folytatta.

- Egy nap majd mi is olyan szabadok leszünk, mint ők… Nagy terveim vannak.

- Beavatsz? Segítek, ha tudok.

János úgy érezte, ez nagyon kevés volt, nem így kellett volna reagálnia, de az egész beszélgetésnek másképpen kellett volna zajlania. Azok után a forró levelek után, amit váltottak…

- Akár most rögtön. Gyere velem!

És Sanyi kézen ragadta és futni kezdtek a Duna-parton.

~*~

Sanyi képeket mutatott neki a laptopján a melegfelvonulásról.

- Látod ezt? Ez így nem jó. Kiszolgáltatottak vagyunk! Engedélyt kell kapnunk rá, és persze, megadják, de így mit sem ér… Forradalmat nem lehet engedéllyel csinálni! Ott mennek a rendőrök mellettünk… Sokan azt mondják, jó ez így, hiszen egy napig örülhetünk, önmagunk lehetünk, de ez nem erről szól. Ez háború, és én győzni akarok!

- Csak bajba kevered magad… - sóhajtotta János – jó ez így, ahogy van… Hisz ott ültünk a parton és senki nem szólt, és most is itt vagyunk… Itt nálad biztonságos.

- Épp ez az! Azért nem szóltak, mert csak ültünk, és mert itt nem lát senki!

- Szóval, ha én mindig csak üldögélni szeretnék melletted, akkor nem maradnánk együtt?

- Miért, együtt vagyunk? – vonta föl a szemöldökét, majd, mintha csak ki akarná próbálni, közelebb hajolt. János nem húzódott el, hagyta ajkaikat összeérni, s a csókot elmélyülni, ám mikor a másik az ölébe mászott, szelíden eltolta

Ennyire még nem vagyunk együtt.

Sanyi csöndes beletörődéssel húzódott vissza.

- Akkor segítesz?

- Nem tudom…

~*~

Gyorsan eltelt az a pár nap a kis pesti lakásban. Sanyi ugyan nem sokat volt otthon, szervezte a maga forradalmát, de János tudta, mehetne vele, ha akarna. Nem akart. Otthon maradt, vacsorát csinált, néha rendet rakott, és mikor este karjaiba zárta hazatérő párját, úgy érezte, meg tudná szokni ezt az életet. Csak a veszélytől, attól tarthatná vissza valahogy…
Az utolsó éjszakán Sanyi megjelent a vendégszobában. Azelőtt nem aludtak még együtt, bár a vidéki fiú hallotta barátját az ajtó előtt toporogni, de nem invitálta be. Azon az éjjelen jött magától. Egy kinyúlt pólóban és alsónadrágban, a másik arcát fürkészte a sötétben.
János nem mozdult, csak várt, végül párja bebújt mellé.

- Nem tudom, képes leszek-e ezután levelezni veled… Hogy elég lesz-e egy levél…

- Épp ezért nem akartam túl messzire menni. Hogy ne akarjak többet, mint a szavaidat.

- És nem is akarsz?

- Nem akarom akarni. Visszafogom magam. Ez más.

Sanyi lelkében fellángolt a csalódottság. Megértette, hogy János szereti a szavait, a verseit… De őt magát? Azok után a forró, izgalmas, fiatal, bolond, szerelmes sorok után biztos volt benne, hogy meghódította. De talán csak azért, mert vidéki, talán náluk máshogy mennek a dolgok… Érezte, ahogy a másik karjaiba zárja. Nyakához hajtotta a fejét, s próbált megnyugvást találni, beérni ennyivel. De hajtotta a vágy, meg akarta kapni őt, és meg akarta csinálni a forradalmat. János szereti őt, de nem fog neki segíteni.

~*~


Egy hét telt el azóta, hogy Sanyi egy hosszú, forró csókkal búcsúzva fölrakta Jánost a vonatra, s az újabb levél már meg is érkezett. Ott hevert kibontva az asztalán, de nem volt még ideje elolvasni. A nagy cél egyre inkább megvalósulni látszott, s őt folyamatosan lekötötte a szervezkedés. Már meg voltak tervezve az állomások, összeírták a követeléseiket, amelyet majd világgá kiáltanak. Szivárvány szalagot tűznek majd a szívük fölé, s semmi nem állíthatja meg őket.

~*~

Egyre ritkábban ír. A gondolat befészkelte magát János agyába és szívébe. Talán ha odaadta volna magát, ha támogatta volna… De nem, ha írt, ugyanolyan hévvel írt, ugyanazzal a forró szerelemmel. Miért illant el mindez a személyes találkozás során? Ők ketten két külön világ…
Persze nem bírta megállni, hogy ne kövesse az eseményeket. A Facebook-eseménynél megjelölte a talánt, hogy lássa a fejleményeket. A lelke mélyén lenyűgözte barátja és társai elszántsága. Talán csak túl gyáva, hogy ő is csatlakozzon. De nem, ennek rossz vége lesz, nagyon rossz…

~*~
Pár hónappal később Sanyi már a börtönből írja a levelet. Kicsempészik neki, megvannak a kapcsolatai. János a vonaton olvassa, issza magába a töretlenül lángoló sorokat, miközben Pestre tart.
Ezúttal nincs, aki az állomáson várja, neki magának kell odatalálnia, de bármi veszélyen átkelne őérte, nemhogy néhány zebrán és felüljárón.
Csodák csodája, egyszer sem téved el, s hamarosan megérkezik. Egy üvegfal választja el őket s egy egész élet. János elhatározza, hogy megszökteti.

~*~

Sanyinak nem akaródzik megkérdezni, hogy János Pestre költözött-e, vagy ilyen gyakran felutazik csak miatta, de minden héten látja, van, hogy többször is. Jó várni rá, az ő ártatlan kis múzsájára, énekes madarára, s bár fáj tőle elválni, mikor épp oly hamar repült el tőle, akár az idő, mégis mindig visszavárta. De nem várhatott örökké. Oly sokáig nézte a szabad madarat, hogy amint lehetőség támadt rabságából szabadulni, nem mondhatott nemet. Búcsúlevelet nem hagyhatott maga után, csak az emlékét, az illatát a másik orrában, csókjait az ajkain. Remélte, beéri ennyivel, hisz egykor ő maga is ennyire vágyott csupán.
És Petőfi Sándor eltűnt, nem halt meg, biztos, hogy nem halt meg, de bárhol lehet a világon…

~*~

János összetépi a leveleket. Úgyis a lelkében őrzi valamennyit. Egyenként hullanak az édes emlékekkel teli sorok a tűzbe. Eloltja, majd sétálni indul. Pontosan emlékszik az állomásokra. A tizenkét stációra. A tizenkét pontra. Végigjárja mindet… Végül leér a rakpartra, s nézi a lemenő napot a vízen, a sirályokat. A szabad madarakat. Vajon ő is velük száll?

3 megjegyzés:

  1. Van ez a valami itt a gyomromban, mintha belerúgtak volna, és hirtelen nagyon allergiás is lettem, de nem baj, mert nagyon régóta vártam már egy ilyen ficre ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, mi van a bloggerrel és a kommentekkel, hogy most kezdi mutatni őket, lerúgom. De utólag is köszönöm <3

      Törlés
  2. Nagyon jó volt ez a párhuzam, egyszerűen imádtam, ahogy megoldottad kettejük történetét a jelenben. Csak azt sajnálom, hogy nem volt sokkal, de sokkal hosszabb. :D
    Arany ölelgetnivaló volt, Petőfi meg annyira önmaga maradt a forradalomra vágyó, heves természetével, amennyire csak lehetett. Ketten együtt aranyosabbak nem is lehettek volna, csak az a vég... Pedig már reménykedtem, hogy egyszer számukra is lehet happy end.
    Köszönöm, hogy olvashattam, egy élmény volt. :D

    VálaszTörlés