2014. december 23., kedd

This is how I see you

Lillának, a szerepünk (és Arthur) emlékére.
Boldog Karácsonyt!




Hát megint itt van. Az idős hölgy egy megértő, és talán kissé sajnálkozó mosollyal figyelte a fiút. Sosem látta a környéken, valószínűleg nem itt lakik, de bizonyos napokon mindig itt találta a temetőben, mint például karácsonykor is. Nem tudta pontosan, kit gyászol, udvariatlanságnak is tartotta volna megkérdezni, de azt látta, hogy a fiatal férfi fájdalmát nem enyhítik az évek.
Most is a sír előtt ült, a hóval borított puszta földön, de ez látszólag nem zavarta. Gyönyörűen becsomagolt ajándékdobozt hozott magával, ezt tette a hideg márványra koszorú helyett, mint minden évben. Látszólag annak ellenére, hogy a szeretett személy már évek óta nem igényelt ajándékot, ő nem fogyott ki az ötletekből, és minden évben elhozta a meglepetését.
A férfi ráborult a hideg kőre, mintha csak a másikat ölelhetné azon keresztül. Sokáig úgy maradt, és a hölgy még tisztes távolságból is látta, ahogy megrázkódik a válla a sírástól. A hó hullani kezdett, és lassan belepte a fiú haját és kabátját. Talán aggódott volna érte, de épp eleget látta már az évek során, hogy tudja, nem fog ott maradni, hogy megfagyjon mellette. Vetett rá egy utolsó pillantást, majd elcsoszogott, hogy meglátogassa egykori férjének nyughelyét. Szívből kívánta a fiúnak, hogy egyszer ő is tudjon mosolyogni az emlékei fölött, amelyeket megszépítenek az évek.

***

Sokáig tartott, míg Alfred elszabadult a szülei házából, hogy aztán gépre szállhasson. Otthon is felhívta még pár barátja, de aztán, ahogy leszállt az este, szép lassan beburkolta a csönd a kis new yorki lakást. Lekapcsolta a lámpát, de az égősort égve hagyta a karácsonyfán. Beburkolózott a takarójába. Egy könnycsepp futott végig az arcán, de mielőtt letörölhette volna, egy apró, érdes kis nyelv nyalintotta le róla a sós cseppecskét. Rögtön utána hatkilónyi tömény doromboló szeretet bújt a férfi karjaiba, mintha csak megérezte volna gazdája hangulatváltozását.

- Oh, szia, Pancake… Neked is hiányzik, ugye? – cirógatta meg a cica dús bundáját – Csak hunyd be a szemed, és képzeld azt, hogy itt van. Én sem teszek mást…

***

Mire az idős hölgy hazafele indult, és visszaért arra a helyre, a férfi már nem volt ott, ahol hagyta. Még sosem tett ilyet, de most elfogta a kíváncsiság. Botjára támaszkodva odasétált a sírhoz, és szemügyre vette a feliratot:
Arthur Kirkland
1984-2014
és alatta nem a szokásos ,,Gyászolja szertő családja” vagy ehhez hasonló szöveg, csupán egyetlen szó:
Örökké.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése