2014. július 21., hétfő

Pirates' Treasure

Hát, nem tudom, mi jót mondjak erről a ficről. Erősen korhatáros, konzervatívabbaknak történelmi személyek meggyalázása, és még a korhűség is erősen megkérdőjelezhető. Viszont vannak benne kalózok. Szexi kalózok. Ez nem tudom, megmenti-e szegény novellácskát, de reménykedem benne.

Fandom: Hetalia
Szereplők: Anglia, Sir Francis Drake, I. Erzsébet angol királynő
Műfaj: PWP.. hehe.. próbáltam beleerőltetni egy kis cselekményt a kedvetekért, de akkor is az


1580. szeptember 26.

Egy kósza napsugár lopakodott le a félhomályos kabinba, maga mögött hagyva a fedélzetet és az eget beragyogó társait. Víg táncot lejtett a priccsen, a ládákon, és a két alvón is, végül vette magának a bátorságot, hogy megcsiklandozza a kusza, szőke üstökű ifjú orrát, aki erre hunyorogva ébredezni kezdett. Álmosan pislogott a mellette heverő idősebb férfire, aki látszólag azzal töltötte az eddigi idejét, hogy őt bámulta.

- ’Reggelt… - köszöntötte Arthurt, miközben jellegzetes lusta mosolya szétterült az arcán.

Kalóz volta ellenére fogsora hibátlan volt s megdöbbentően hófehér. Nem volt aranyfoga, mint ahogy falába, kampókeze, szemkötője sem, vagy bármi efféle ostobaság, amit a kalózokról tartottak. Sőt, Sir Francis Drake-et még csak szakadt vagy kopott ruhákban sem látta senki sohasem. A férfi gazdagabb volt sok városi polgárnál, s imádta a pénzt, a kincseket, a luxust. Előző nap is bőséges zsákmánnyal hajóztak tovább, süllyedő spanyol hajókat maguk mögött hagyva, s a kalóz hatalmas lakomát rendezett, majd miután nyugovóra tértek, drága, puha selymekkel takarta be Arthurt, és drágakövekkel hintette be a testét, miközben a legjobb borával itatta.
Anglia eltűrte ezt szeretőjétől, de lelke mélyén megvetette mindezt a fényűzést. Ő azért hagyta rá hőn szeretett földjét erőskezű királynője kezében, hogy kalandot keressen, és messzi vizekre hajózzon. Ez az álma azonban valóra is vált, hisz azon a hajón ébredt ma reggel, amelyen világkörüli útjuk 59 túlélője tartózkodott, s ha a számítások helyesek voltak, órák kérdése, és kikötnek Plymouth kikötőjében.

- Neked is – motyogta válaszul, nem igazán fogva még fel maga körül a világot. Összegömbölyödött, s fejét a másik férfi mellkasába fúrta. Hálát adhatott a sorsnak, hogy Drake-en kívül senki nem látta ébredés utáni gyenge pillanataiban; egycsapásra odalett volna a tekintélye.

A kalóz a kincsek közé túrt, átfuttatva az értékes érméket ujjai között. Arthur még mindig hitetlenkedve gondolt arra, hogy, rengetegnek tűnő aranynak ez csak egy kis része, s hogy a többi - 34 kg arany és 23 tonna ezüst – a megrakodott teherhajón követi őket.

- Őfelségének ezúttal sem lehet kifogása – állapította meg Drake elégedetten.

- A kincseket illetően bizonyára nem is lesz… - hagyta félbe a mondatot sokatmondóan Anglia.

- Mire gondolsz? – fordult felé Drake s miközben a válaszra várt, kényelmesen elhelyezkedett Arthur fölött. A fiatal nemzet arcát azonnal elborította a pír – mind a válasz, mind az egy szál ingben igencsak kényes helyzet miatt.

- Nos, Őfelsége még mindig nem házasodott meg. Bizonyára magányos lehet.

- Ostobaság – mordult fel a kalóz – kérők százai tolonganak körülötte nap mint nap. Ha olyan magányos volna, rég választhatott volna közülük. S szeretőnek pedig nincs az a férfi, aki ne ajánlkozna fel neki boldogan. Önként szigeteli el magát mindenkitől.

- Én mégis segíteni szeretnék rajta.

- Te mindenkit meg akarsz menteni. Ez a nemzetek átka.

- Nem érted a lényeget, Drake. Én személyesen szeretnék segíteni rajta – bökte ki végül Anglia, s bár az áruló pír ismét szétterült az arcán, farkasszemet nézett a kalózzal, aki egy pillanatnyi döbbent pislogás után mindentudón elvigyorodott.

- Hogy úgy… Nem engedem meg – felelte végül kajánul csillogó szemmel.

- Alkut akarsz, igaz?

- Nem. Csak csatlakozni hozzátok.

Most Arthuron volt a sor, hogy kisebb sokkot kapjon. Aztán arra is kénytelen volt rájönni, hogy tévedett, az arca igenis lehet még az eddiginél is vörösebb.

- Ő ebbe soha nem egyezne bele. Én már azt is csodálnám, ha bármelyikünket elfogadná, nem hogy még ilyen erkölcstelenségre vetemedjen.

- Mióta lettél ilyen jólnevelt? – vigyorgott rá a kalóz – Ne hidd, hogy ő más, mint a többi, csak mert ő a Királynő. A drága ruhák, a festék és a korona alatt ő is csak egy nő, mint akármelyik másik. És minden nő ugyanazt akarja. Főleg, ha nem kapja meg.

Miközben beszélt, egyre inkább hozzásimult Arthurhoz. A fiatal ország csípőjére ült, s egy halk nyögés tudatta vele, hogy épp a megfelelő helyen préselte egymáshoz testüket. Anglia kipirult arccal, vágy-fátyolos szemmel nézett fel rá.

- Akkor adjuk meg neki – sóhajtotta.

- Ez a beszéd – vigyorgott Drake és végre átszelte a maradék távolságot is kettejük ajka között.

***
- De mégis hogyan mondjuk el neki? – súgta oda Arthur később, mikor már a trónterem ajtajában álltak.

- Majd ha eljön a megfelelő pillanat – pisszegte le a kalóz, ahogy egymás mellett lépkedve a királynő színe elé járultak. Egyszerre ereszkedtek fél térdre, és hajtottak fejet úrnőjüknek, aztán vártak az engedélyre, hogy felállhassanak.

- Ó, az én szeretett Angliám – simított végig Elisabeth hófehér kezeivel Arthur arcán – Mire legközelebb visszatér, már csak azt veszem észre, hogy egészen férfivá érett. És a legjobb kalózom. Remélem, jól gondoskodik erről a kalandorról, mert még hosszú történelmet kell megérnie.

- Megteszek mindent, hogy egészséges és boldog legyen, de azért a kalandokból is kijusson neki, Felség – bólintott Drake felpillantva a királynőre.

- Ez így igaz – bólintott Anglia is – Igazán semmi panaszom nem lehet. Mint ahogy Felségednek sem lesz, amint megpillantja az összes kincset, amivel visszatértünk.

Elisabeth erre egy kicsit elkomorodott, és tekintete valahová a távolba révedt.

- Ha nem sértem meg kérdésemmel, mi bántja Felségedet? – kérdezte Drake némi hallgatás után.

A királynő nem felelt, csak felemelkedett díszes trónszékéről, és intett nekik, hogy kövessék.
Hosszan sétáltak szótlanul a palota udvarában, s egyikük sem merte tovább faggatni az uralkodót. Végül aztán Elisabeth magától is hajlandó volt válaszolni.

- Az bánt, hogy tudom, a következő kedvező széljárással újból elhajóznak. Azt nem tudhatom, visszatérnek-e még valaha, de úgy is lesz, itt soha nem változik semmi. Csak én öregszem és csúnyulok meg szépen lassan, egymagamban. Néha csak arra vágyom, hogy én is hajóra szállhassak, vagy egy vágtató ló nyergében üljek. Vagy egyszerűen csak jönne egy férfi, aki nem azért csodál, hogy ne vegyék a fejét, hanem mert őszintén érez irántam.

A két férfi sokatmondóan összenézett, és alig bírták ki, hogy ne vigyorogjanak megsértve ezzel a királynőt. Végül Anglia a másikra kacsintott, és így felelt:

- Csak várjon ébren Felséged, hátha éjfélkor eljön önért, akire várt.

- Bár tudnék még hinni a mesékben…

***
Valamivel éjfél előtt két árnyalak osont a palota néma, sötét folyosóin. Igyekeztek a lehető legkisebb zajt csapni a visszhangos útvesztőben, ahogy a királynő hálószobája felé haladtak. Amikor megérkeztek úticéljukhoz, egy szemvillanást váltottak csak, hogy aztán egyikük az egyik, másikuk a másik őrt tegye ártalmatlanná néhány órára egy megfelelő helyen történő nyakroppantással. Ezután lassan, óvatosan nyitották ki a súlyos ajtószárnyat, hogy aztán beosonva a szobába vissza is csukják és kulcsra is zárják.
Anglia a hatalmas ágyhoz lépett, és félrehúzta a súlyos függönyöket. A királynő apró alakja békés álomban hevert takarókkal elfedve, ám a kárpitok zajára megrezzent, és lassan felnyitotta szemeit. Beletelt egy kis időbe, mire felismerte a felette álló alakot.

- Arthur, mi keres maga itt? – pihegte riadtan.

- Hát nem várta Felséged ébren a csodálóját, ahogy javasoltuk? – felelt az ország helyett Drake, mire Elisbeth a másik oldalra kapta a fejét.

- Maga is… Ugye tudják, hány törvényt sértettek meg azzal, hogy most itt vannak?

- Számszerint nem, Felség. De bizonyára meglehetősen sokat – felelte vigyorogva Arthur – Bocsánatért esedezünk, de nem lett volna szívünk ilyen boldogtalanul itthagyni.

- Mire készülnek? – ült fel az ágyban a nő, szemeit gyanakodva összehúzva. Újabb kaján vigyort kapott válaszul, mikor heves felpattanása következtében a takaró derékig felfedte törékeny ám gyönyörű testét – Nem érinthetnek meg!

Anglia féltérdre ereszkedett előtte, és kezet csókolt, ám nem az etikett szerint, hanem minden vékony, hófehér ujjat egyenként kényeztetve.
- Engedje meg Felséged, és ígérem, mire a nap fölkel, meg fog nekünk bocsátani – nézett fel az ifjú ország kimondatlan ígérettel a szemében.

- Nem csak hogy meg fog bocsájtani, kifejezetten hálás lesz – tette hozzá Drake a másik kezet illetve ajkával hasonlóképpen.

A királynő lélegzete elakadt, apró keze megremegett a fogságban.

- Kérem, engedje meg nekünk, hogy boldoggá tegyük – nézett fel rá újból Anglia szinte esdekelve.

Egy pillanatig egyikük sem mozdult, aztán Elisabeth egy aprót bólintott.

A két férfinek sem kellett több, hamar megszabadultak ruháiktól – a királynő végig lesütötte a szemét – majd csatlakoztak hozzá valóban királyi méretű fekhelyén. Anglia az ölébe húzta a még mindig reszkető nőt, és nyugtatóan cirógatni kezdte a karját, míg Drake vele szemben térdelt és lassan a porcelán szépségű arcra simította mindkét tenyerét, majd ajkát az apró cseresznyepiros ajkakra tapasztotta. A királynő szeme nagyra tágult a döbbenettől, aztán lassan lecsukódott, és teste egyik pillanatról a másikra lazult el, szinte megadva magát, ahogy Arthur karjaiba hanyatlott. Drake gyengéden végigsimított Elisabeth alsó ajkán, s ahogy az elvált a felsőtől, amelyhez mindig oly szigorúan préselték hozzá, a kalóz kihasználta az alkalmat, és nyelvével is felfedezőútra indult. Csak egy pillanat volt, egy hirtelen változás, ahogy a nő is bátortalan mozdulatot tett ajkaival, hogy aztán másodpercek alatt tanulva esetlenül ám hevesen csókoljon vissza.
Anglia kényelmesen félig ülő, félig fekvő helyzetbe helyezkedett a párnákon, magával húzva a királynőt is, Drake pedig még mindig fölöttük térdelt; combjai között még kis terpeszben is kényelmesen elfért Elisabeth keskeny csípője. A kalóz tovább csókolta a nőt, majd elhúzódott, hogy levegőhöz jusson, s kajánul elvigyorodott, mikor az szomjasan ajkai után kapott. Arthur lágy csókot hintett hófehér nyakbőrére, miközben kezei tovább kalandoztak a felkarjáról a vállára, a kulcscsontjára, majd az apró ám formás keblekre. A királynő teste megremegett az érintéstől, s halk sóhaj szakadt föl belőle, amit Drake egy újabb csókkal fojtott el. Éhes ajkai továbbhaladtak a királynő nyakára, majd tovább is merészkedtek egészen a melleiig. Szájába vette az egyik érzékeny bimbót és az azon köröző ujjakat is, így a gyengéd szívás hatására két nyögés olvadt egybe.
Elisabeth összeszorította a szemét, és ajkába harapott, hogy elfojtsa a belőle előtörő, eddig még soha nem hallott hangokat, ám Drake hirtelen abbahagyta a kényeztetést, és újból a nő arcára simított gyengéden.

- Nézzen rám, Felség. Ne szégyellje, csak nézzen rám, nézzen rám úgy, ahogy én nézek magára.

A királynő lassan kinyitotta a szemét, pillantása összekapcsolódott a kalóz vágytól homályos tekintetével. Lassan, bátortalanul tovább vándorolt a pillantása, felfedezve a férfi egész testét, aztán kezét bátortalanul felé nyújtva megérintette izmos mellkasát. Anglia a királynő válla fölött figyelte a mozdulatait, és már csak a látványtól is, ahogy azok a hibátlan, hófehér ujjak felfedezik szeretője testét, hullámokban söpört végig rajta az izgalom.
Amikor a nő a kalóz ágyékához ért, gyorsan visszarántotta a kezét, ám Drake nem hagyta annyiban, megfogta csuklójánál, és visszahúzta megkeményedett tagjára. A nő édes, ártatlan arckifejezéssel szemlélte, mint egy gyermek a felfedezésre váró ismeretlen világot, és ujjai bátortalan lepkeszárnyakként rebbentek a kalóz férfiasságán. Drake átnézett a nő válla fölött, és megkereste Arthur tekintetét. Végig egymást nézték, így Anglia láthatta rajta, hogy válik arckifejezése egyre élvezettelibbé, ahogy a királynőben lassan felébrednek az ősi ösztönök, és lassan ráérez a kényeztetés módjára. Amikor látta, hogy a kalóz már nem bírja sokáig tartani magát, elhúzta Elisabeth kezét, kézcsókot adott neki, majd átemelte Drake ölébe. Hamar helyetcseréltek, most Anglián volt a sor, hogy megízlelhesse a királynő csókját. Hevesen vette birtokba ajkait, közben először csípőjével, majd egész testével a nőhöz simult, szorosan hozzápréselve ezzel Drake-hez is. A kalóz elégedetten felmordult, aztán ahogy látta Anglia fejét eltűnni, kíváncsian átkukucskált a királynő válla fölött. Arthur gyengéden simogatta a hófehér combokat, melyek szép lassan fel is tárultak neki. Ajkaival is végigkövette az erek vonalát, ujjai pedig alig érezhetően érintették meg a combok között megbújó lágy forróságot, ám a nő mégis összerándult. Arthurt azonban nem állította meg, lágyan cirógatta a királynő érzékeny pontjait, aztán ajkával is lágyan belekóstolt a nedvességbe. Elisabeth már akárhogy is harapott az ajkába, hiábavaló volt, hangos, kéjes nyögései elszabadultak, és, ó, micsoda zene volt ez a két férfi füleinek!
Anglia felemelte a fejét, s épp olyan elégedettnek látszott, mint egy macska, aki épp most nyalta ki a tejfölös csuprot. Feltérdelt és a királynő válla fölött áthajolva megcsókolta Drake-et, élvezve a két izgató íz keveredését a szájában. Mikor elváltak, egymás szemébe néztek és már ennyiből tudták, egyikük sem akar tovább várni.

- Bocsásson meg, Felség, ha fájdalmat okozok – sóhajtotta Anglia a királynő fülébe – ígérem, amint elmúlik, még ennél is csodálatosabb élményben lesz része.

- Ó, kérem, csak tegye meg, mert most úgy érzem, belehalok, ha ebben az állapotban maradok.

- Az bizony mindnyájunknak kellemetlen lenne – mormogta Drake – de nem tennénk ilyet a világért sem.

Mintha ez lett volna a végszó, Anglia gyengéden a párnákra fektette a nőt. Fölétérdelt, és kezeivel cirógatva szétválasztotta combjait. Drake a hátuk mögül csak Arthur csípőjének a mozgását, illetve Elisabeth arcát látta. Figyelte, ahogy a férfi fenekén és hátán megfeszülnek az izmok, a nő pedig összeszorítja a szemét, olyan erősen harap ajkába, hogy kiserken a vére, elakad a lélegzete, hogy aztán a lehető legédesebb nyögés törjön föl belőle, és az arcán elömöljön az az igazi, ősi gyönyör, amit csak egy férfival egyesülve élhet át.
Arthur mozogni kezdett, közben felnézett Drake-re. Lassan, csábítóan végignyalt az ajkán, élvezte, hogy még jobban felcsigázhatja a másik férfit, miközben neki jutnak az élvezetek.
Ám a kalózt sem kellett félteni. Kezébe vette lüktető tagját, ám csak ímmel-ámmal simogatta, és mikor egy hangosabb nyögésére a nő szemei felpattantak, elégedetten elvigyorodott. Tovább kényeztette magát, közben végig Elisabeth szemébe nézve.

- Tetszik? – dorombolta megemelve csípőjét – Jöjjön, ízlelje meg Felséged.

Arthur felkapta a fejét, még egy kis nevetés is feltört belőle, ám a királynőt lekötötte, hogy bizonytalanul pislogjon a kalózra, miközben össze-összerándult Anglia lökéseitől. Végül Drake elunta a várakozást, és a nő arca fölé térdelt. Elisabeth ajkai elnyíltak, és lassan bátortalanul érintette ajkaival. Arthur nem tudott ellenállni, ő is csatlakozott, hozzáértően kényeztetve a férfit. A királynő próbálta utánozni, és egész hamar ráérzett a helyes mozdulatra így végül egymás szemébe nézve egyszerre sodorták a kalózt az őrület határára ajkukkal és nyelvükkel.
Elisabeth teste hirtelen megremegett, és a körmei Anglia hátába vájtak. A férfi nevét nyögte, s könyörgött valamiért, bár ő maga sem tudta, miért. Arthunak minden erejére szüksége volt, hogy visszatartsa magát, de végül sikerült épp a nővel egy időben a csúcsra érnie. Felordított és hátravette a fejét, míg Elisabeth édesen nyöszörgött, aztán reszketve rárogyott Anglia testére.
Sokáig csönd honolt a szobában, csak kapkodó lélegzetvételük hallatszott, amit aztán hirtelen halk szipogás tört meg. Mindketten egyszerre kapták fel a fejüket, hogy megpillantsák királynőjük könnyben úszó arcát.

- Köszönöm… Köszönöm… - suttogta, majd hirtelen heves zokogásban tört ki. A két férfinek egymásra sem kellett néznie, tudták, mi a dolguk. Két oldalról erős karjaik közé zárták a nőt, és gyengéden ölelték, várva, hogy megnyugodjon.

Miután Elisabeth zokogása elcsitult, lassan kibontakozott az oltalmazó karokból. Már mosolyogott. Kielégülten, buján, lustán mosolygott, s hanyattdőlt a párnákon, miközben végignézett rajtuk. Aztán Drake-re pillantott valamiféle aggódással a tekintetében.

- És magával mi lesz? – bökte ki végül.

A kalóz fölnevetettett, majd magához húzta Angliát.

- Ne aggódjon, Felség, az én Arthurom majd gondoskodik rólam. Igaz?

Arthur mormogott valamit, ami a hangsúlyból ítélve egy ’de még mennyire’ lehetett, aztán engedelmesen a hátára feküdt.

A királynő nem zavartatta magát, nem dobta ki őket ágyából, sőt másnap megparancsolta, hogy a vendégszobákból az összes holmijukat szállítsák át hozzá.

***
Amikor a Golden Hinde újból kifutni készült a kikötőből, hatalmas tömeg gyűlt össze. Azt rebesgették, hogy maga a királynő is tiszteletét teszi.
Elisabeth azonban nem mutatkozott az összesereglett csőcselék előtt. Egy félreeső helyen, személyesen kívánt elbúcsúzni két kedvenc kalózától.

- Ég önnel fenség – csókolt kezet Arthur – Legközelebb még több spanyol kinccsel térünk vissza.

- Vagy elhozzuk egy spanyol fejét – kontrázott rá Drake.

- Vagy egy egész spanyolt. Azt beszélik, ott élnek a legszebb férfiak, és nekik a legnagyobb a…

 A királynő vérvörösre vált arccal kuncogott, és meglegyintette Angliát.

- Nekem elég, ha magukat hozzák. De azt épségben. Ez parancs.

- Igenis, Felség – hajoltak meg egyszerre, de mire felegyenesedtek, már vigyorogtak – És most legyen igazságos uralkodó. Ki kapja az első csókot?

5 megjegyzés:

  1. Nahát! Hallod, pwp ide vagy oda, ez nagyon szépen volt megírva! Na nem mintha a pwp önmagában egyet jelentene a rossz írással, nem azért mondom. Én is szembesültem már vele, hogy sokan elítélik/kritikusan állnak hozzá, a kezdők könnyen összecsapják, stb. Gyönyörű leírások voltak a tiédben és érdekes volt drága Arthuromat ilyen szerepben is látni. :) (Szóval nem csak a szexi kalózok mentették meg ezt a novellát, ne aggódj ;D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm, hogy írtál, nagyon megkönnyebbültem, azt hittem, ezt már szóra se méltatja senki :D Én őszintén szólva nem szeretek ilyeneket írni, és olvasni is csak néha, de ez az ötlet nem hagyott nyugodni.

      Törlés
  2. Egyszer olvastam már ezt, és egy évezred volt újra megtalálni... de megvagy :D
    Talán egy rrRRRrrr az ideillő szó. Köszönet az olvasmányélményért. Meg kamasz!Angliáért ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejóég ezt honnan ástad elő xD Minden esetre nagyon meglepett a komment, de nagyon örültem neki <3 pláne, hogy az egyik kedvenc kajám a blogger neved ;) És most megyek hozzád olvasni, évek óta nem láttam Hetás ficet a környéken. *-*

      Törlés
    2. Ne egyél meg :D
      Idekerülésem kalandos története... az ajánlók ajánlóin át. Hogy pontosan melyik blog reklámrészlegéből csöppentem ide, azt ne kérdezze senki ^^"

      Törlés