2014. május 10., szombat

Befangenheit*

Reméljük, lesz 2/2 is, bár még nem biztos, hogy azt is sikerül mostanában megírni. Amúgyis rengeteg ötletem van, az Eurovízió minden Hetalia fannak kész paradicsom. Az ő dalaik viszont tényleg, tényleg olyanok, mintha egymásra reflektálnának, és mivel a döntőbe is mindketten bejutottak, és OTP, ezért muszáj volt.

Fandom: Hetalia
Páros: Edelweiss
Műfaj: majdnem-fluff, enyhe hurt-comfort

Dalok:   



Roderich nem emlékezett, több mint hétszáz éves ismeretségük alatt látta-e valaha Vash-t ennyire zavarban lenni. Nem is hitte volna, hogy képes efféle szélsőséges érzelmek kimutatására, ám a svájci tagadhatatlanul egyik lábáról a másikra állva és szokásos határozottságától eltérően szavakat keresgélve állt előtte.

- Tudod, arra gondoltam… Izé… Te jól értesz a zenéhez. Gondoltam, megmutatom az idei versenydalunkat. Kíváncsi lennék a véleményedre

Roderich elmosolyodott.

- Örömmel. Már amúgy is kérni akartam, hogy mutasd meg.

Hát persze. Csak nem látta értelmét megkérdezni, mert arra számított, hogy Vash egyszerűen lerázza annyival, hogy nem kíváncsi a kritikájára. De most, hogy efelől megnyugodott, a legnagyobb egyetértésben telepedtek oda a laptop elé, ami Roderich szerint azért volt olyan lassú, mert túl sok banki kimutatás tárolódott rajta, Gilbert szerint pedig azért, mert egy ezeréves ócska szar, és Vash csak spórolásból nem vesz újat. De Gilbertet nem kérdezte senki.
Vash rákeresett Sebalter – Hunter of Stars című dalára. Kissé remegő gyomorral indította el. Nem szívesen vallotta be magának, de igenis számított neki a műértő osztrák véleménye.
A dal elkezdődött, Roderich pedig ünnepélyes csöndben hallgatta. Az arca nem árult el semmit, és Svájc tudta, hogy a dal végéig nem is fog. Túl sokszor láta, túl jól ismerte már a vonásokat, az arckifejezéseit.

,, I press my nose to the glass, it’s raining outside, it’s raining outside
I would like to storm in, roar like a lion, roar like a lion
But I fear your judgement, oh I fear your judgement, I’m so wet, I’m dirty
But I fear your judgement, oh I fear your judgement, it’s me and my
imperfection”**

Ausztria merev arckifejezése megtört ezekre a sorokra, fölnézett afféle kicsit elnéző, kicsit ,,ejha!” tekintettel.

- Nem kellene ennyire tartanod az előítéletektől – mondta kezét a másik karjára fektetve – Tudom, hogy nehéz, de ha én túlléptem ezen, bizonyára neked is sikerülni fog.

- Pont te beszélsz? Te vagy az egyik legkonzervatívabb ország, akit ismerek. És azt mondtam, a dalt kritizáld, ne engem.

- Azt sajnos nem tudom – dalolta az osztrák majd a szám intróját fütyörészve kivonult a konyhába, hogy utána nézzen, hol késik már a vacsorájuk.

***
Sok ország nem csak a döntőre, hanem már az elődöntőkre is elutazott Dániába, hogy saját küldöttjének szurkoljon. Akadtak azonban olyanok, akik szívesebben maradtak otthon, mint például Svájc, akinek semmi kedven nem volt, nem hogy a hosszú úthoz, de a házból kimozdulni se, nomeg aztán Lilit sem akarta magára hagyni. Ausztria úgy tervezte, kiutazik, de őszintén szólva Vash nélkül semmi kedve nem volt menni, ígyhát átruccant hozzájuk, és a tévén követték az eseményeket.
Lili már elbóbiskolt a fotelban ülve, ők ketten pedig cseppet sem arisztokratkus/jó katonához méltó módon tespedtek a kanapén jónéhány üres, és egy felbontott bonbonos doboz társaságában. Épp végetért a reklám, és következő fellépőként Ausztriát konferálták fel. Conchita Wurst a kritikusok szerint jó eséllyel indult, nomeg Gilbert szerint is, aki megállapította, hogy ilyen névvel az öccse csak rá fog szavazni.
A kamera először még csak messziről mutatta a színpadra lépő alakot. Hosszú, majdnem földig érő estélyi ruhája igazán elegáns volt, és a megjelenése tökéletes harmóniában állt a felhangzó hegedűkkel. Na, igen, Ausztria ismét nagyot alkotott. Az ő egyszerű kis popdala e mellett labdába se rúghat… Svájc épp idáig jutott gondolataiban mikor a kamera ráközelített az énekesre, ő pedig majdnem félrenyelte a bonbonját. Köhögött is párat, Roderich lepisszegte, aztán csak nézte, nézte a dívához méltó csillogó sminkkel, lágyan a vállára omló barna hajjal – és borostával – megáldott versenyzőt. Végül arra eszmélt fel, hogy Roderich mosolyogva szemléli ledöbbent arckifejezését.

- Szóval, mit is mondtál a konzervatív voltomról? – kérdezte győzedelmesen.

- Azért nem kell átesni a ló másik oldalára – morogta Vash, aztán a vitát megelőzendő, betömte Roderich száját egy bonbonnal, így csöndben hallgatták végig a dalt.
Összetörni, és talpra állni. Megbékélni önmagaddal. Továbblépni. És újjászületni akár a főnix. Minden ország sorsa. És minden emberé. De legfőképp az övék.

***
Később Vash titokban azért küldött egy szavazatot Ausztriának, és eme ünnepélyes alkalomból csak magában morgott, hogy emeltdíjas a szám. S ha tudta volna, hogy Roderich épp ugyanebben a pillanatban hagyott egy kommentet a videó alatt ,,Erstaunlich
Österreich liebt Sie. <3“*** szöveggel, talán még ezt sem tette volna.
 
* előítélet (német)
**,,Az üvegnek nyomom az orrom, odakint esik, odakint esik.
Berontanék, és üvöltenék, üvöltenék akár egy oroszlán.
De tartok az előítéletedtől,  tartok az előítéletedtől, 
Nedves vagyok és mocskos,
Tartok az előítéletedtől,  tartok az előítéletedtől, 
Én és a tökéletlenségem."

*** Lenyűgöző. Ausztria szeret téged. (Angolul: Amazing. xy (Austria) loves you. - Általában ezt az üzenetet hagyják a kommentelők az Eurovíziós dalok alatt.)

8 megjegyzés:

  1. Viiiii, eurovíziós fic~ *.* Pont arra gondoltam, hogy Edelweissék a döntőben, EDELWEISSÉK MINDKETTEN A DÖNTŐBEN, és tessék, fic tőled. :D *Susie nem vízió-fan, áá, nem* (csak két hétig szidtam Dennyt, hogy az érettségi hetére rakta a víziót. aztán belenyugodtam, és mindig a másnapokon néztem az elődöntőket. de ma döntő, víííí *.*)
    Amúgy mindkét dalt oda-vissza imádom, először azt hittem, hogy Ausztria csak ki akar lógni a sorból, aztán meghallottam Conchita hangját. Az egyik legerősebb és legtehetségesebb énekes a mezőnyben, sokan labdába se rúgnak mellette (és a szívbaj kerülgetett, amikor még mindig nem mondták a nevét a továbbjutók között, az nagyon gonosz volt). A svájci dal pedig nagyon aranyos, igaz kicsit féltettem, hogy nem jut be, mert már jártak így pár éve.
    Na most a ficról... ez nagyon aranyos, hogy Svájc Ausztriától kér tanácsot~ Végül is ki más ért ehhez az országok között a legjobban. :D És a dalok valahogy mindig annyira ráreflektálnak az egyes hetás országokra, hogy már meg sem lepődik rajta az ember. Ez nem lehet véletlen. (Ott felvihogtam, amikor megszólalt a görög versenyző: rise up, cats! xD) És tökre el tudom képzelni, hogy együtt nézik~ Ausztria meg mindig második dalnál húzza a száját, hogy úristen de hamis, le vele a színpadról. xD
    Igaz a kommentem csak nyomokban tartalmazott értelmet, de köszönöm, hogy olvashattam~
    Várom még a ficeket a témában~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát köszönöm.. Azt sem tudom, hol kezdjem a reagálást most úgy ott lennék veled hogy sikítsunk együtt az fejezné ki leginkább, hogy mennyire egyetértünk. Szóval én is akármilyen toleráns vagyok, először megütköztem rajta mikor megláttam. És aztán meghallottam a hangját... És nekem még tv-m sincs csak a drága barátaim közvetítettek, hogy már csak egy hely és nincs még benne Ausztria, én meg lerágtam a tíz körmöm :D
      Úristen, annyi Eurovíziós headcanonom lett róluk, hogy Svájc kikéri a véleményét és hogy együtt nézik, és hogy csokit zabálnak közben.. xD Nekem amúgy ami leginkább ráillett az országra is az az örmény volt. Egyszerűen meghallottam és tudtam, hogy jól alkottam meg az oc-met. Fantasztikus érzés.
      És amúgy Rod tuti hogy szétkritizál mindenkit, főleg az ilyen diszkóshiteket xD
      Köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy nem csak én lelkesedem ennyire :)

      Törlés
  2. Szia, D.L.L!
    Pont most akartam kiirni a Facebookos Hetalias csoportba, fog-e valaki írni ESC fanficet-nagyon tetszett, imadtam a megfogalmazast, a Svajc-fele fulladasos halalt meg kulon Conchita megjelenesekor:D Ugye csutortokon kommentben irtad, hogy nem eled bele magad mert iszonyu eros a mezony, neked kik voltak a kedvenceid?:)

    Koszonet a jo ficert, az ekezetekert bocsi!

    Adel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a kedves szavakat :) Mindenképp szerettem volna ficet írni a témában. Tavaly pont utána lettem hetás, és le,aradtam pedig már akkor is annyi jó ötletem volt. :D Nekem Ausztria, Svájc, Örményország, é Norvégia dalai voltak a nagy kedvenceim.
      Köszönöm, hogy írtál ^^

      Törlés
  3. Pont akkor gondolkodtam, hogy de jó lenne valami eurovíziós ficet olvasni, amikor megláttam a történeted, és azt kell mondjam, telitalálat volt. :D
    Alapszinten nem vagyok nagy Edelweiss rajongó, de ez hihetetlenül aranyos volt, imádtam Svájcot, iszonyú édes volt zavarban (bár ezért tuti ki is nyírna, ha hallaná XD ), Ausztria meg ennél nem is lehetett volna jobban önmaga. :D (Meg is érdemelte azt a győzelmet, hihetetlen a dal, és tőle nagyon nagy szó, hogy ezt be merte vállalni.)
    Remélem, hamarosan jön a következő szösz, mert ez nagyon tetszett, és igazán kíváncsi lennék a többi ötletedre is. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ugye? Én is hihetetlen büszke voltam rá, hogy bevállalta, és Conchitára is. (Megőrjítettem a családomat a fankodásommal tegnap x3 )
      Én viszont hatalmas Edelweiss fan vagyok, és lám hiába mantráztam, hogy ,,legalább ezt ne velük írd" mert nem tudtam megállni. xD
      Köszönöm a biztatást, és igyekszem a másikkal is. :)

      Törlés
  4. Jó, akkormár én is hagyok itt egy kommentet, mert rohadt aranyosak voltak~ Végre nincs előítélet és nagyon örülök, hogy Conchita nyerte meg, nagyon bírom. Sminkes vidit is néztem tőle. Lol. xD Ráadásul mindenki tök jó volt, nekem Vash dala nagyon tetszett :3 és ezaz Eurovizios fici~ x33 Szóval tök jó lett és írhatnék ide regényt, de túl este van. xD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) A sminkes vidijét én is megnéztem xd

      Törlés