2014. február 25., kedd

A vidéki élet szépségei

Fandom: Hetalia
Páros: Edelweiss
Műfaj: one-shot és fluff, de nem a tömény fajtából
Leírás: A múltkor olvastam egy svájci útikönyvbe, hogy potom 20 frankért bele lehet kóstolni a vidéki élet szépségeibe az alpesi parasztházakban, és elgondolkoztam, kedvenc arisztokratánk vajon hogy érezné magát egy ilyen kiruccanáson. Ebből született meg az alábbi tömény agymenés.









- Figyelsz te rám egyáltalán?

Svájc kerek tíz percig beszélt folyamatosan, mikoris kénytelen volt rádöbbenni, hogy teljesen fölöslegesen koptatja a száját. Megfordult a fejében, hogy talán ha más módon tenné ezt, több figyelmet csikarhatna ki kedvenc ügyfeléből, de hát muszáj volt néha a pénzügyekkel is foglalkozni, elvégre Ausztria azért fizeti nem pedig... Na, jó, ezt a gondolatmenetet NEM fogja véghez vinni.

- Bocsáss meg, csak elgondolkoztam - szabadkozott az osztrák.

- Igen, gyakran előfordul, mikor koncentrálnod kellene valamire - jegyezte meg epésen Vash - Na, mesélj, mi jár abban a jólfésült fejedben?

- Tudod, csak az jutott eszembe, hogy amilyen smucig vagy, biztosan a szülinapomon is spórolni fogsz.

- Ha ez most célzás volt, hogy valami drága és puccos ajándékot szeretnél, vedd úgy, hogy meg sem hallottam.

- Ne aggódj, mein herr! Amire tőled számítok, azt már alul nem tudod múlni legfeljebb felül.

***
Svájc arra számított, hogy az osztrák már az út felénél panaszkodni fog, hogy milyen sokára érnek oda, de Roderich-et láthatóan tökéletesen lekötötte a táj bámulása. Persze nem bírta ki, hogy ne kössön bele.

- Ennyi idő alatt még én is meguntam. Mit tudsz bámulni ennyi ideig?

- Órákig tudnám csodálni - felelte halkan Ausztria - Mindig is tudtam, hogy Svájc gyönyörű - hatásszünet - de újra és újra rácsodálkozom.

- Mint a kutya a saját farkára - morgott vissza Vash, miközben reménykedett, hogy a másik nem néz felé; vörös arca rögvest szétrombolta volna az alkalmi süketség illúzióját.

Roderich valóban lenyűgözőnek találta a tájat, azt azonban megállapította, hogy nem éppen az ország leggazdagabb régiói felé tartanak. Tehát igaza volt. Sebaj, végülis egy kettesben töltött hétvége csak nem lehet olyan rossz, nem minden a szálláson múlik.
Ahogy azonban a kocsi lefékezett az aprócska parasztház előtt, amiről már messziről ordított, hogy műemlék... lenne, ha bárki is tudna a létezéséről a lakóin kívül, rögtön kétségei támadtak.

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - bukott ki belőle.

- Még ki sem szálltunk, és már hisztizel. Rosszabb vagy, mint a húgom - vetette oda Svájc és már nyitotta is volna a kocsi ajtaját, de Roderich megállította.

- Na, idefigyelj, lehet, hogy a húgodat nem sértené, hogy elhozod egy ilyen helyre, ahol úgy tesznek, mintha a penészes falak marha autentikusak lennének, de én nem vagyok se turista, se naiv kislány. Amikor azt mondtam, biztos spórolni fogsz a születésnapomon, azt viccnek szántam. Nem gondoltam volna, hogy tényleg csak ennyire tartasz.

A kifakadás után fél percig csak a döbbent csönd üvöltött. Roderich dacosan hátatfordíott Vash-nak, és úgy is maradt, amíg meg nem hallotta, milyen dühösen kapkodja a levegőt a másik. Hátrakapta a fejét, hogy szembetalálja magát egy haragoszöld, vérig sértett szempárral.

- És azt is csak viccből mondtad, hogy mindig én cseszek el mindent, mert képtelen vagyok a romantikára? Csak mert én komolyan vettem, és épp rohadtul próbálkozom, ha nem tűnt volna fel. Nem spórolásból választottam, hanem a hangulat miatt. De tudod mit? - emelte fel a hangját - Ha ez nem elég kényelmes az elpuhult arisztokrata seggednek, akkor húzhatsz is haza most rögtön. Viheted a kocsit, én majd megoldom. Te is csak a pénzemért szeretsz, mint mindenki más, te elkényeztetett ribanc.

Svájc rámarkolt az övében tartott pisztolyra, ám mielőtt előránthatta volna, kilépett - pontosabban kiugrándozott - egy szőke copfos kislány az ajtón; fodros ruhájában úgy festett, mintha egy alpesi tájat ábrázoló képeslapról kelt volna életre.

- Nagymama, megjöttek! - kiáltott be a házba, aztán feléjük fordult, hogy beinvitálja őket, közben lelkesen csicsergett - Ti együtt vagytok? Aszta, tök menő. Nagypapa biztos pofákat vág majd, de ne foglalkozzatok vele, többet keres rajtatok, mint a kecskéin, szóval egy szava se lehet.

Mit volt mit tenni, követték ifjú vendéglátójukat a házba. Vash Roderich arckifejezését látva már fel is készült, hogy elő kell vennie minden diplomáciai érzékét, ha nem akarja, hogy kidobják őket. Az osztrák arcán olyan fokú arisztokratikus gőg, és megvetés tükröződött, hogy azzal a legjámborabb házinénit is vérig sértette volna, közben úgy emelgette óvatosan a lábait az egyébként tiszta és rendezett udvaron, mintha arra számítana, hogy bármelyik percben kutyaszarba léphet. És sajnos Vash azt is tudta, hogy bár rájátszik valamennyire, ez a viselkedés a másik igazi természetéből fakad. Pedig mennyire más volt gyerekként... Mint ahogy ő is. Egyiküket sem érdekelték a szabályok, elszöktek, amikor csak tudtak, szaladtak, elestek, koszosak lettek, nevettek... Aztán egy sokkal kevésbé ártatlan kép jelent meg a lelki szemei előtt, amitől azonban csak a gyomra szorult össze, tovább nem terjedt az érzés. Arra gondolt, lassan már csak egy dolog marad, ami eltörli ezt a pökhendiséget, ezt a hűvös kimértséget, és ez éppen egybeesik azzal a tevékenységgel, amit egyedül is el tudna végezni, ha lenne otthon egy csepp nyugalma. Ezért aztán nem foghatta rá, hogy csak arra használja a másikat, amire csak egy fokkal jobb a kezénél; valójában szerette őt látni, mikor szabadjára engedte az ösztöneit, szerette kócosnak, izzadtnak látni, érezni reszketni, hallani önkéntelen szavakat suttogni. És számára is Roderich volt az egyetlen, aki ilyen állapotba volt képes hozni. És ez a bonyolult összefüggés tökéletesen meg is határozta a kapcsolatukat már jó ideje, ezért határozta el, hogy megpróbál változtatni a dolgon, de az első - és valószínűleg utolsó - próbálkozását rögtön sárbatiporta egy pár méregdrága lakkcipő. De a büszkeségét még megmentheti, ha a helyzetet nem is.

- Csak egy pillanat - vetette oda a lánynak, aztán félrehúzta Roderich-et - Akármi is jár a fejedben - sziszegte - idebent meleg van. Ha bunkó leszel, kidobnak, kint pedig hideg lesz. Csak mondom. És én nem fogok égni miattad, úgyhogy visszafogod magad, és nem vágsz pofákat. Semmire. Megértetted?

- Igen, ez pont úgy hangzott, mint egy szülinapi ajándék - morogta vissza az osztrák.

- Akkor rohadj meg, de lehetőleg csöndben - zárta le a vitát Vash, és magára öltve létező legsemlegesebb arckifejezését elindult befelé.

***

A szállás elfoglalása és az ebéd mindennemű konfliktus nélkül zajlott. Roderich olyan hűvösen húzódott el Vash-tól, hogy egy szakképzett nyomozó sem mondta volna meg, hogy egy párt alkotnak; viszont nem ejtett egy zokszót sem, amíg kettesben nem maradtak. Akkor aztán a szerencsétlen svájcira zúdította minden gondját-baját, végül nemes egyszerűséggel beült a kocsiba duzzogni. Vash várt egy darabig, végül kinyitotta az ajtót és a maga tárgyilagos hangján vázolta a lehetőségeket.

- Sétálok egyet. Jössz?

- Eszem ágában sincs - felelte Roderich felhúzott orral. Svájc vállatvont, becsukta az ajtót, és nekivágott a hegyoldalnak.
A nap szikrázva sütött, fénylő, hullámzó tengerré változtatva a mezőt. A havasi gyopár fehér, messziről hónak látszó foltokban virágzott, vakítóan verve vissza a fényt. A távolban egy pásztor terelgette a birkákat, jódlizása messzire elhallatszott. Vash-nak nem sok érzéke volt az ilyesmihez, de ha meg kellett volna határoznia a 'romantikus' fogalmát, bizonyára ilyesmire gondolt volna. A hazája természeti kincsei között, a múltat idéző hangulatban, amikor nincs körülötte más, csak a csend, a béke és a természet... Itt le tudta volna tenni a fegyverét, le merte volna hunyni a szemét, sőt talán jó lett volna egy kicsit hátradőlni, és élvezni a napsugarak lágy cirógatását... De ezt az idilli képet minduntalan elszürkítette a végtelen magány. Ezek a dolgok már nem tették boldoggá így, hogy egyedül volt itt. Persze mit is várt? Látta már ezerszer, mi teszi boldoggá Ausztriát. A fényűző bálok, a zene, a tánc, a rengeteg díszbe öltözött ember... Ő alig kapott levegőt az estélyeken, és végül mindig az erkélyre kötött ki, menekülve fojtogató parfümfelhő, az egymással keveredő milliónyi zaj, és a tömeg elől.

Leült a dombra, nézte a tájat, és nem is mozdult, míg le nem ment a nap.

***

- Remélem, holnap valami kevésbé zsírosat adnak - nyöszörögte Roderich a világ minden kínjával amit csak egy sonka okozhat - így is két napig gyomorrontásom lesz.

Vash erre már csak a szemét forgatta, de nem kommentálta a dolgot.

- Amúgy hova megyünk? - érdeklődött az osztrák gyanakodva.

- Szerinted? Aludni - vetette oda Svájc, és kinyitotta a pajta nyikorgó ajtaját.

- Nem, nem, nem. Ezt nem teheted velem. Ezt nem...

Roderich hátrálni kezdett.

- Hova indultál? - vetett rá a svájci egy gúnyos pillantást és megpörgette ujján a kocsikulcsot.

- Te komolyan ennyire utálsz? - nyöszörögte Ausztria.

A svájci válsz nélkül lépett be, hátra sem nézve. Roderich nagy levegőt vett, és követte.

***

- Utállak - morogta fél órával később - képes vagy arra kényszeríteni, hogy a szülinapomon szalmán aludjak, mint az állatok. És ráadásul mindjárt megfagyok.

- Ott a pokróc...

- De büdös.

- Akkor így jártál. Vagy gyere ide.

- Mit képzelsz te magadról?

- Bocs, hogy segíteni akartam...

- Bocs, hogy derogál szalmán csinálni...

- Akar téged megdugni a fene, vinnyogsz eleget a nélkül is. Azért mondtam, hogy gyere ide, hogy melegítselek.

- Inkább megfagyok.

- Jó, csak csöndben. Aludnék.

***

Roderich a csillagok állásából ítélve valamikor hajnali kettő és fél három között elégelte meg a vacogást. Feltápászkodott, átosont a pajta túloldalára, és kedvese hátának simult.

- Was...? - morogta az, és álmosan felhunyorgott. Az osztrák átmászott rajta, és szabályosan a karjaiba bújt, még mindig enyhén remegve a hidegtől. Vash nem szólt semmit, és nem is lökte el, bár testtartása kissé távolságtartó maradt. Egy jó darabig így maradtak, csendben hallgatták az éjszaka neszeit. Aztán Roderich váratlanul még közelebb bújt, egyik lábát átvetve a másik derekán.

- Na, mi van, mégse derogál szalmán csinálni? - mormogta Vash félálomban.

Hamarosan meg is kapta a választ, mikor a hátán fekve találta magát, keleti szomszédja által belepasszírozva a rögtönzött fekhelybe.

***

- Biztos nem tudod máshogy megoldani? - nyöszörgött az osztrák - Teljesen elfeküdtem a hátam, így biztosan nem tudok ennyit ülni egyhuzamban. Mi a francnak jöttünk kocsival? Miért nincs itt tömegközlekedés, miért...

- ...nem fogod be végre? Még egyet nyikkansz és itthagylak. Amúgy - sziszegte oda halkabban - beszélhetnénk arról, hogy ki tud ülni, és ki nem. Most pedig szállj be. És ne merészelj vigyorogni. Mondom ne.

- Jól van, jól van, csak tedd már el azt a pisztolyt.

***

Bosszúból Vash egész úton metált bömböltetett a kocsiban, így mire Bécsbe értek, már egy hát- és fejfájós osztrák marasztalta miszerint őt ápolni kell. A svájci persze lerendezte annyival, hogy majd küld neki gyógyszert, valamiért mégis ott feküdt Roderich mellett azon a két nappal későbbi hajnalon, amikor az osztrák nagy kegyesen a jobb születésnapjai közé sorolta az ideit.



2 megjegyzés:

  1. Ááá, Rod, miért nem értékeled a vidéki romantikát (azon kívül, hogy egy elkényeztetett sznob arisztokrata, de így szeretjük. xD)? Pedig Svájc igyekezett (nekem bejött volna, saját takarót meg lehet vinni). :D Azért csak beadta a derekát... még ha hisztisen is. xD Svájc beszólásai mindent visznek, vinnyogtam rajta, ahogy minden egyes alkalommal beoltotta Ausztriát. :D (Bocsi, Rod, tudod, hogy szeretlek.)
    Nagyon jó volt, még ilyet. :D És hegyeeeek *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hegyek *-* Basszus, olyan gyönyörű tájak vannak mind a kettőnél... Esküszöm, jó eséllyel indulnának valami ország-szépségversenyen. (Bár a Brit szigetek sem utolsók.. )
      Szerintem Svájcnak igen is van humora, meg érzései meg sok minden más, és pont azt imádom ebben a párosban, hogy Rod kihozza belőle, ő meg képes áttörni az arisztokrataságán xD
      És hát igen, azért jó hetásként ha nekem azt írják, hogy lehet szalmán hálni, akkor én biza elképzelem, ahogy szalmán hálnak, úgyhogy nem hagyhattam ki xDD
      Örülök, hogy tetszett, és lesz még, velük mindig ^^

      Törlés