2014. január 16., csütörtök

Fortid

Sziasztok~

Először is bocsánatot kell kérnem, hogy így eltűntem, írjuk ezt a félév előtti hajtás és a lustaságom számlájára.
De visszatértem, méghozzá egy vadonatúj párossal amiért mindenki utálni fog ._.

Fandom: Hetalia
Páros: DenIce, ex-Dennor, említés szinten HongIce
Műfaj: két szemszögből van írva, az egyik fele angst, a másik fluff
Zene



Hideg. Örök, engesztelhetetlen fagy mardossa a bensőjét. A szíve is jéggé dermedt tőle, azért nem tudott elég szeretetet adni egyiküknek sem, nem csoda, hogy elfordultak tőle. Az ő hibája, minden az ő hibája…

- Mi a baj, Norja? – szorítja meg a kezét aggódva Tino.

Visszazökken a valóságba.
Nem az ő hibája.

Azok ketten szándékosan fogtak össze, hogy kínozzák. Bosszút állnak mindenért; az egyik, hogy felnevelte, a másik, hogy kitartott mellette, és megbocsátott minden hűtlenséget, minden fájdalmat évszázadokon át.
Nem tett eleget? Mi kell még? Vér? Tudna ő ölni a szerelemért. De sosem lehet biztos benne, hogy az elég lenne.
***
A híreket nézték együtt. Mathiast sosem érdekelte, szórakozottan babrált a hajával, úgy tűnt, lassan félálomba szenderül. Éppen nem voltak fasírtban semmi miatt, de a legutóbbi után ki sem békültek rendesen. Csendben kerülték a témát.
Már akkor gyanút kellett volna fognia, mikor a dán nem jött a bújással, a könyörgő kiskutya szemekkel, mikor beérte azzal, hogy Norvégia egyáltalán hozzászól, és ő egyik hajnalon sem ébredt arra, hogy kedvese rámászott. De nem vette észre. Nem akarta. Csak nyugalmat akart.
Nézték a híreket. Dánia unatkozott, félálomban volt. A bemondó az izlandi hamufelhőről beszélt. Vagyis arról, hogy eloszlott, másnaptól újraindulnak a repülőjáratok.
És akkor hirtelen.
A változás az arcán.
Kitáguló szemek, gyerekes izgalom.
Felugrott, felkapta a mobilját, és átrohant a másik szobába telefonálni.
És Lukas még mindig nem vett észre semmit. Nem akarta. Hiszen Mathias mindig is úgy tekintett Emilre, mint unokaöccsére, és bár csak akkor szokott törődni vele, ha náluk van, de ezúttal bizonyára aggódhatott érte…

***
Nyílt az ajtó, és Dánia trappolt be rajta, csupa mosoly, csupa lelkesedés, nem látta már három hete.

- Nem megmondtam, hogy szokj le a cigiről? Most nézd meg, mit műveltél ezzel a sok füsttel – nevetett, Emil pedig a karjaiba repült, és úgy ölelte, mint az első alkalommal…

Mathias szenvedett a lelkiismeret furdalástól, amit a norvég szándékosan ébresztett benne, Emil pedig úgy érezte, testvére teljesen rátelepült, nem hagyja élni… Az előző kapcsolatát is tönkretette. Összejött volna ő Dániával bosszúból, dacból is, de a belőle áradó évszázados fájdalom elárulta neki, hogy nm lehet. Összejött hát vele szerelemből két hónappal később.

- Hoztam neked valamit… - kezdett bele titokzatosan Mathias.

- Mit? – csillant fel Izland szeme kisfiúsan, miközben a nyakába csimpaszkodott.

- Magamat – nevette ki Dánia, aztán a fiú durcás arcát látva puszit nyomott az orra hegyére, ám Emil ettől még morcosabbnak tűnt.

- Mi a baj, min lille? – érdeklődött még mindig nem eresztve a fiút.

- Épp ez. Nem vagyok már gyerek.

A dán végre megértette, mit szeretne, és adott neki egy igazi, hosszú, nyelves csókot, aztán kicsit gunyorosan figyelte az izlandi elpirult arcát, hallgatta apró ziháló lélegzeteit; kezei lassan vándoroltak a fiatalabb hátán lefelé... Egészen addig, míg Mr. Puffin meg nem jelent, és egy embereset nem csípett az elkalandozott kézbe.

- Ó, Erények Őrzője, bocsáss meg, elfeledkeztem az áldozatról – tette a szívére a kezét színpadiasan, majd elhúzott egy halat. A lunda azonnal bekapta, és a továbbiakban teljes nyugalommal figyelte a kanapén egymásba gabalyodó párost.

***
Akkor nyert bizonyosságot, mikor az öccse szemébe nézett. Abban a mindig víztiszta lélektükörben most huncut, gonoszkás lángok lobogtak, sikamlós titkok árnyai táncoltak az igazságot elfedő vékony hártya mögött. Akkor látta utoljára ilyennek, mikor azzal az álnok keletivel kezdett kavarni. Leon örökké ravasz sárkányszemei a maguk képére formálták Emil ártatlan tekintetét is. De sikerült kiirtani belőle a fertőzést, szétintrikálta őket, nem is tartott túl sokáig, és nem is volt nehéz. De most? Mit tehetne most?
Ráadásul nem volt bizonyítéka. Nem látta az öccsét egykori szeretője nyakába ugrani, nem volt lopott kézfogás az asztal alatt, hiába fülelt osonó léptek után a néma éjszakában; csak a tekintete, az a hirtelen felnőtté vált szempár, az árult el mindent. Kimondatott a végzet, a két ember, akit szeretett, már egymásé, egyikük sem lesz az övé többé.

***
- Nem akarok tovább titkolózni – fakadt ki egy nap Izland, miközben Dánia éppen csomagolt, haza akart érni, hogy onnan induljon a holnapi konferenciára.

- Én pedig nem akarom, hogy bántson. Tudom, milyen érzékeny vagy, elég lenne egy rossz szó, és összeomlanál. Én is szeretném, de nem akarok neked rosszat.

- Nem lehet, hogy csak a saját bőrödet félted? – morogta Emil, és hátat fordított; Mr. Puffin sértődötten borzolta tollát a vállán ülve.

- Elégszer megpróbálták már azt lenyúzni – felelte a dán maró iróniával.

Indulás előtt át akarta ölelni az izlandit, de az félreütötte a kezét.
Hazaérve eszméletlenségig itta magát.
Másnap a világtalálkozón melléült, és fogta a kezét egész végig.

***
Egyedül maradt. Ezúttal végleg egyedül maradt. Dühösen nézett farkasszemet Svédországgal, és ölében ücsörgő finnel. Öten vannak, egy mindig kimarad. Puszta matematika.

- Mit rontottam el? – ismételte meg a kérdést harmadszorra is.

- Sok mindent – felelte Berwald tárgyilagosan - Mindkettőnek jobb a másikkal, mint veled.

Ez volt a végszó. Ekkor törődött bele. Onnantól kezdve, ha a családi összejöveteleken elnézte, ahogy Mathias az ölében tartja Emilt, épp úgy, ahogy egykor őt, mikor látta őket a gyűlések alatt titkos pillantásokat váltani, mikor a fülére szorította a párnát, és mégis hallotta őket, mindig ez visszhangzott a fülében. Mindkettőnek jobb a másikkal, mint veled.
Miért hagytál el, Uram, a nélkül, hogy megtanítottál volna szeretni?
Az ő hibája volt.

4 megjegyzés:

  1. Dehogy fog mindenki utálni az új párosért, én speciel inkább imádlak érte. :D
    Annyira jól megfogtad hármójuk kapcsolatát, hogy az hihetetlen, és bármennyire sajnáltam is Nort, nagyon megérdemelte. Főleg ő volt az, akit remekül elkaptál, a szenvedése igazán megindító, és annyira könnyű együttérezni vele, mert bármilyen mocsok is néha, lényegében elvesztette azokat, akiket igazán szeretett. És nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de a DenIce valami hihetetlenül édes. *-*
    Ezért a ficért megérte várni. :D Köszönöm, hogy olvashattam, igazán tetszett. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de jó ezt hallani, kezdtem azt hinni, hohy csak én szeretem így őket. De ugye, milyen cukik? *-* akarok majd írni róluk egy igazi fluffot is. :3
      Nort meg annyira lehet sajnálni, pedig tényleg megérdemelte valamennyire, de ajhh T.T
      Köszönöm, hogy írtál, nagyon megkönnyebbültem, hogy tetszik valakinek *-*

      Törlés
  2. DenIce, váó. És imádlak érte, hogy hitelesre tudtad írni (ami szerintem elég nehéz a DenNor miatt), és akármennyire is sajnáltam Nort, nekik szurkoltam... Elég frusztráló lehet Ice-nak, hogy a bátyja még mindig gyereknek nézi.
    Köszönöm, hogy olvashattam! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom már, honnan jött hogy én szeretem ezt a párost, talán mikor olvastam, higy voltak perszonálunióban és megpróbáltam elképzelni. De az biztos, egyből abban láttam a jelentősségét, hogy Nornak ez mekkora pofáraesés. Hát igen, szegény, mindenki szereti kínozni...
      Örülök, hogy tetszett~

      Törlés