2013. december 28., szombat

Jégvirágok

Ennek a szösznek azért van ilyen hajnali hangulata, mert hajnalban írtam, olyan fél hat körül. Aztán persze félig átírtam, mert nem voltam még teljesen magamnál.
Ajánlva Kijának, mert az ő ficei által ismertem és szerettem meg a párost. Még nagyon kezdeti fázisban vagyok velük, de remélem, hogy nem szúrtam el teljesen.

Fandom: Hetalia
Páros: RusPrus
Műfaj: hurt-comfort






A hajnali napfény sápadtan derengett át a ködön, a jégvirágos ablakon. Kalinyingrádot már hetek óta fogvatartotta a fagy, a hideg csontig hatolt, ha az ember kilépett az utcára. Gilbertet azonban nem zavarta, rég megszokta már, hogy a szívét jelentő egykori fővárost az orosz tél uralja. Ráadásul - ha olykor, rosszabb napjain gyűlölte is magának bevallani - a kandallóval befűtött szobában, a vastag paplan alatt, és Ivan karjaiban egyáltalán nem volt kellemetlen a hőmérséklet. Kivéve, mikor úgy érezte, hogy túl sok, hogy leolvad róla a kemény vaspáncél, épp úgy, mint az oroszról a jégből való; Ivan néha szánalmasan gyengének tűnt mellette.
Ezen a reggelen azonban valahogy elkerülték ezek a gondolatok. Maradt úgy, ahogy a hajnal érte őt, kényelmesen bevackolódva a dunyha alá, hallgatva az orosz szuszogását maga mellett. Csendben végignézte az ébredezés folyamatát, és ennyi évtized után még mindig nem tudta, mit érez ilyenkor. Kereste az okot, ami még mindig itt tartja, mikor Oroszország már régen visszaadta a szabadságát, vagy legalábbis gyengült annyit hogy ne tarthassa itt akarata ellenére. Annyi éven át tervezgette, hogyan fog majd bosszút állni, rombolni, gyújtogatni, aztán hódítani, újból dicsőséges birodalommá válni... Aztán amikor feltárult előtte a kapu, egyszerűen itt maradt Ivan mellett, és itt van azóta is.

- Tudod, gondolkoztam - kezdte hanyagul, miközben nyújtózott egy nagyot.

- Mondjad - pillantott rá álomittasan Ivan.

- Szerinted mi vagyunk mi egymásnak? Mármint, közröhej lenne azt mondani, hogy egy pár vagyunk, nem?

- Miért lenne az? - vonta fel a szemöldökét Oroszország.

- Hát nem tudom... Például nem szoktunk romantikázni – na, nem mintha bármelyikünk is tudná, hogy kell - meg egy jó ideje már veszekedni sem. Csak úgy elvagyunk egymás mellett.

Ivan csak egy pillanatig gondolkodott, aztán elvigyorodott; arckifejezése egyszerre volt gyengéd és ördögi. Gilbertnek minden idegszála bizseregni kezdett, ha a másik így nézett rá.

- Az élet, Gilbert - felelte végül - Az életet jelentjük egymásnak. Két számkivetett, akiktől sokan tartanak, akiken sokan bosszút akarnak állni, akiket megbélyegzett a történelem. Csak mi vagyunk egymásnak.

- Korán van még a filozofáláshoz - nyögte a porosz párnájába fúrva a fejét - Nem mondhattad volna egyszerűen, hogy csak dugni járunk össze?

- Szerinted ez az igazság? - kérdezte gunyorosan az orosz.

- Nemtom' de kevésbé fáradtam volna le tőle.

- Lehet úgy is, ha akarod.

- Inkább hozz reggelit, mielőtt hatalmasságom dicsőségesen éhendöglik.

Ivan feltápászkodott, és a konyha felé indult. Mindentudóan elmosolyodott, de Gilbert ezt nem láthatta; túlságosan lekötötte a látvány, ahogy a napsugarak lassan leolvasztják a jégvirágot az ablakról.

6 megjegyzés:

  1. Nyann~ Fúh de nem szeretem a párost de azért aranyos *-* Mármint olyan cukik így együtt és neeeh... Gilbert hogy lehetsz ilyen hülye? xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy még így is elolvastad, és örülök, hogy tetszett *-*

      Törlés
  2. Miért van az, hogy erről mindenki tudott, mindenki látta, csak egyedül én nem? >.> *zokogva csapkodja a térdét*
    Annyira szépek az impressziód, és olyan őszinték, hogy én is elolvadtam a végére, mint a jégvirágok.És ahogy ábrázolod őket, az valami pazar~
    Nagyon szépen köszönöm <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, csalódott is voltam, hogy pont te nem láttad, hiszen neked ajánlottam, de nem akartam külön szólni, mert az olyan tukmálós lett volna.. Szóval csak reménykedtem csendben, hogy egyszercsak megtalálod, és lőn ^^
      Nagyon örülök, hogy tetszett, nagy kő, vagy inkább jégcsap ;) esett le a szívemről.
      Nagyon szívesen, és én köszönöm sokadszorra, hogy megismertettél RusPrusékkal, mert ha te nem írod meg a мерцать-ot (*majdnem kívülről tudja*) akkor ez a fic most nem lenne itt, az biztos ^^

      Törlés
  3. Atyaúristen, én ezt miért csak most olvasom? *.* Tökéletesen íród őket, a hangulat... a karakterek.... Ilyennek kell lenni, kérem szépen, és én imádom, minden sorát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged ezért a kommentért *-* És jobb későn, mint soha :)

      Törlés