2013. december 3., kedd

Gyász

Emlékeztek még arra a fandomra, amit senki nem ismer? Hát nem végeztem ám vele. Ez a könyv még akkor is folyamatosan dolgozik bennem, ha nincs a közelemben, hát még, ha újraolvasom. (Pszt, azért szeressétek, ő is szeret titeket, és aki tud angolul, és bírja a verbális sokkolást, annak melegen ajánlom, hogy essen neki.) Ma ismét eljutottam az első kötet végéig, és miután újfent végigbőgtem az utolsó 50-60 oldalt, kellően depis hangulatba kerültem, és megírtam ezt a bizonyost.

Fandom: Special Forces 
Szereplők: Vadim. Dan emléke. Szelleme. Valami ilyesmi.
Műfaj: angst, és szerintem ilyen keményet még nem írtam.
Leírás: Dan halála, Vadim gyásza és tébolya. Mert aki a könyvben nem távozik el, azt ki kell nyírni ficben. Naná. ><
Ajánlott zene. Innen az első dal.
A képen meg az egy kezemen megszámolható mennyiségű fanartok egyike. Valahogy világhíressé kell tennem ezt a sorozatot. *Új életcélja van*



Vadim úgy tanulmányozza a halált, mintha még sosem találkozott volna vele. Ilyen egyszerű volna? Ilyen gyors, fájdalommentes, váratlan? Ennek persze megkönnyebbüléssel kéne eltöltenie, elvégre ő sem kívánta a másik szenvedését. Csak annyira hozzászokott már, hogy a sors mindig megkínozza őket... Aztán elszokott tőle. Élték a jól megérdemelt, kényelmes kis életüket, és figyelték, hogy kavarognak körülöttük az idők viharai - végre a nélkül, hogy magukkal sodornák őket. És ő, Vadim Krasnorada, a sokat megélt katona, aki egykor minden percben számított rá, hogy lecsaphat rá a vég, szép lassan megfeledkezett a létezéséről is. Most újra meg kell ismerkednie vele. Hogyan is vizsgálta egykor, mikor körülvette, fojtogatta, folyton az arcába tolakodott, hol őt érte majdnem, hol ő okozta? Tárgyilagosan. Érzelemmentesen. Lehetséges még most is?
Dühödten belevág az ágy karfájába. Nem érez fájdalmat. Nem a kezében. Már hogy a kurva életbe lenne lehetséges, hogy? Hiszen a halál ezúttal Dant ragadta magával, azt az ajkat rántotta grimaszba, amit tegnap éjjel még csókolt, azt a testet tette üres, mozdulatlan porhüvellyé, amely tegnap este még feszes volt, erős, harcolt vele, ugyanakkor mellette, olyan fájdalmat okozva, amit szeretett, így gondoskodva róla, a maga módján gyengéden. Igen, szeretkeztek a múlt éjszaka. Alig múlt ötven. Egyszerűen megállt a szíve. Elaludt, és nem ébredt fel többé.

Most üres az ágy. Jött a hullaszállító, elvitte Dant. Bár ő kihűlt reggelre, a helye még meleg. Vadim feltápászkodik, a fürdő felé veszi az irányt. Még le kell mosnia magát, este már lusta volt. Dan megígérte, hogy segít neki reggel. A tükörben megvizsgálja a sebhelyeket. Az egyik szó éppen harminckét éves, a másik kilenccel kevesebb. ’ пизда’ – igen, ez még mindig illik rá. ’моя’ – ennek viszont már semmi értelme, hiszen a birtokos már halott, és az általa birtokolt lélekből is egy jó nagy darabot magával vitt. Kirohan a konyhába. Felkapja a kést. Már évek óta nem az övére erősítve hordja. Vissza a fürdőszobába. Becsapja maga mögött az ajtót. ’Enyém.’ Nem vagyok már senkié. A tied voltam Dan, senki másé, és eztán sem leszek. A kés hegye átdöfi a bőrét. Egy határozott vízszintes vonallal áthúzza a fölösleges szót. Még így is olvasható. Még egy. Keresztben is. Átfirkálja. Ordítva kap az oldalához. Elszokott a fájdalomtól, elgyengült.

Bár a terápia elméletileg sikeres volt, a démonok néha még visszatértek. Általában csak kósza gondolatokat bűvöltek a fejébe, de olykor valóra is váltotta őket.

- Nem merd ezt tenni velem, te idióta! Kibaszottul nem teheted ezt velem!

Dan üvölt vele, de tudja, hogy szereti, csak az aggodalom őrjíti meg ennyire. Szorítja a rongyot Vadim csuklójára, és átkozódik, hogy erre a kibaszott farmra még az orvos se jön ki.

Dan szellemarca mered rá a tükörből eszelős aggodalommal.

Vastag gézlapokkal leragasztja a sebet, előtte még le is fertőtleníti.
Kiront a szűk helyiségből, és az ágyra veti magát. A jobb felére, Dan oldalára. Belefúrja magát az illatba, abba a csodás, bűnös elixírbe. Színtiszta kémia, mely nem ismer kegyelmet, gyászt, szentséget. Ráborítja Vadimra az őrült vágy fátylát, az egész testét görcsbe rántja a szükség, a szükség Dan után, amitől már soha nem fog enyhet lelni. Megmérgezte ez a kipárolgás, már nem tud gyászolni, már csak kívánni tud, vágyakozni, gyötrődni. Majd később visszasírja Dant, az egész embert, azt a makacsul rejtegetett lelkét, amit talán csak ő ismert igazán; most csak a testet siratja el a sajátjával, visszaemlékezik a mechanizmusra, rituálisan beteljesíti azt, amit akkor is tenne, ha Dan itt lenne vele. Bemocskolja az illatot, a emléket a sajátjával, de ezt kell tennie, el kell pusztítania, el kell törölnie.
Már csak a levegőt kapkodja, s zokogva fuldokol, és tudja, hogy életében utoljára érzett kielégülést, először és utoljára szerelmet, először, de mától mindörökké fájdalmat.

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép volt. :) A végére megsirattál. :)

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem senki sem alkot ebben a csodálatos fandomban, erre te, egy honfitársam. Erre visszahozod őket az életbe, halálba... Tudod, lehet hogy ez egy szösz, de szó szerint fél órába telt elolvasnom, minimum, mert olyan gyönyörű és szívszaggató az alkotásod, hogy minden második szó után el kellett fordulnom, hogy sírjak.
    Szóval nagyon fájt és nagyon köszönöm!
    Fade

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kezdtem azt hinni, hogy egyedül vagyok, és úristen, hogy találtad meg ezt ennyi idő után? Az igazság az, hogy a halálunkon kívül már szerintem minden benne volt a könyvekben, egyszerűen nem volt más ötletem.. Ugyanakkor azok után, hogy ennyi mindent túléltek, szinte már furcsa volt elképzelni, hogy valaha is meghalnak.. Egyszerűen meg kellett írnom.
      Remélem, nem veszed tolakodásnak, de letámadhatlak valahol, pl faceen? Jó lenne kibeszélni a fandomot valakivel végre. Most olvasom újra harmadszorra, és három éve nem találtam senkit.

      Törlés
    2. Óh, nagyon szívesen venném, ha letámadnál :)! Néhány hónapja találtam rájuk, és nem akartam elhinni, hogy senkit sem ihletett meg a sorozat, úgyhogy mindenféle keresőszóval áraszottam el a guglit és meglettél és most nagyon, nagyon boldog vagyok. Bödecs Rebeka néven vagyok a facebookon.
      Fade

      Törlés