2013. október 18., péntek

Tánc

Sziasztok!

Bizony, ez már megint egy friss. Valószínűleg tudat alatt előre bepótolom, amit az őszi szünetben kéne írnom, mert már előre tudom, hogy akkor nem lesz időm. Akárhogy is, ezt most hoztam, remélem szeretni fogjátok. A páros nem kifejezetten népszerű, vagyis inkább kifejezetten nem népszerű, de nekem nagyon közel állnak a szívemhez. Igyekszem nem elárasztani titeket velük, de ezt muszáj volt megírnom.

Fandom: Hetalia
Műfaj: angst
Páros: Edelweiss



Nem tudok táncolni.
Nem hallom a zenét.
Lábaim ólomnehezek.
Csak sodródom, hagyom, hogy magával rántson.
Én sem lehetek mindig erős.

,,Drága barátom!”

A zene, az ő zenéje csodálatosan nyugtatja az idegeket, eltompítja az érzékeimet. Elmosódott képek, tompa dallamfoszlányok közt suhanunk.

,,Nem kérem, hogy bocsásd meg, amiért ilyen hosszú ideig válasz nélkül hagytalak, mert úgysem fogod. Csak azt kérem, ne vesd a tűzre ezt a levelet, hanem olvasd végig, mert mindennél fontosabb, hogy tudd és megértsd, amit mondani akarok Neked.”

Éppen a húgommal táncoltam, mikor elragadott, szoros ölelésébe vont, és a következő párcserénél már el sem engedett. De mit számított már? Úgyis lecserélt rég.

,,Érdekházasságnak indult, de minden összezavarodott. Nem szeretem szerelemmel, de nem hoznék rá szégyent hűtlenségemmel. Bárki mással megtenném, de vele nem. Hidd el, egészen más, mint amilyennek megismertem.
Ég veled,
Szeretlek,
Ausztria”

A lélekölő sorok még mindig a fülemben visszhangoznak, pedig évszázadok teltek már el azóta, már rég vége annak a házasságnak, annak a világnak.

- Segíts! Nem bírom tovább, rettegek tőle. Gyűlöl engem, lázad, de nem éri be azzal, hogy elhagyjon; a saját ágyamban gyilkolna meg, hagyna elvérezni, kiszáradni, mint egy fekete özvegy, olyan. Félek. Segíts, Svájc, védj meg! Te mindig megvédtél tőle.

- Nem, többé már nem. Amikor erősnek és hatalmasnak hitted magad, eldobtál, most pedig, hogy újból kicsi vagy, gyenge és szánalmas, visszasírnál. Elég volt! Elégszer védtelek meg tőle, elégszer áldoztam fel magam. Nem vérzek érted… Helyetted. Az én országomban béke honol, és ha velem maradsz, te is a részese lehetnél. De te lemondtál rólam, hát én is rólad. Most már pusztulj, ha pusztulnod kell, Ausztria!

A tánc egyre szédítőbb, már csak foltokat, tompa, kavargó fényeket látok. Izzadok, remegek. Lassan sodródunk a táncterem szélesre tárt ajtaja felé. Pontosan tudom, hogy mi a terve, és meg sem fordul a fejemben, hogy ellenálljak. A falnak dönt az üres, sötét, néma folyosón, és úgy csókol, ahogy csak a legkegyetlenebb, legaljasabb szívtiprók tudnak. Tudja, hogy ezekért a csókokért bármit megteszek, és vissza fogok térni, hogy még kapjak belőle, egyre többet és többet, és mikor úrias álcája mögé bújik, akkor se lássak mást, csak a megtestesült vágyat egy rideg illúzió mögött. Rávett, hogy megalázkodjak, hogy beérjem ezzel a szerelem-pótlékkal, tudván, hogy ez a legtöbb, amit ingyen megkaphatok. Ha többet akarok, azért már a szívemet kéri cserébe, de az még egyszer nem lesz az övé. Egyszer már a kezében volt, akkor millió apró kis szilánkra morzsolta, majd magamra hagyott engem a haldoklás és a gyógyulás éveiben.
Érzed, milyen hevesen ver az érző, vérző szív? Érzed? Ez az, amit soha nem fogsz megkaparintani. Itt a testem, tessék, azt vedd el, csak hús, nem érez, csak arra kell, hogy kiéld magad rajta. Egykor a védőpajzsod volt, most pedig te ostromolod hevesen, pedig oly kevés benned az erő. Istenem, csak ne lenne ennyire jó, csak ne törne át a vágyad, a hazug szereteted minden páncélt! Bár ne kompenzálnád a gyengeségedet ilyen aljas trükkökkel, pár egyszerű mozdulattal, szóval, sóhajjal! De mindig megteszed, én pedig nem fogok nemet mondani. Csak csináld, Ausztria, csináld, és közben mondd, nyögd a fülembe, hogy szeretsz, nem érdekel, ha hazudsz, hallani akarom, érezni akarom.
Idáig süllyedtem.
Ezt tetted velem.
Ezt tetted már az első napon, mikor gyermekként megláttalak, és egyből rám tört az ösztön, hogy védelmezzelek, aztán mikor először zuhantál rám vívás közben, és felfedeztük, milyen tökéletesen illeszkedik egymáshoz a testünk. Ezt éreztem, mikor könyörögtem apádnak, hogy együtt maradhassunk, mikor megvert, mert rájött, hogy egy férfit szeretsz, én pedig ápoltalak. Ez az érzés velem maradt a hosszú, külön töltött évek alatt, az egyre semmitmondóbb, rövidülő levelek között, az esküvődön, az első titkos találkánk alatt, mindig, mindig, és itt van most is.
A gyönyörtől könnyek szöknek a szemembe, de ha valamelyikünk zokog a végén, az csak te lehetsz.
És mindig te mondod ki.
Én erősebb vagyok, mindig is az voltam.
Összeszorítom a számat, nem engedem kitörni, hagyom, hogy a fejemben sikoltson.
Szeretlek.

4 megjegyzés:

  1. Jajj de szép lett ^^ Igazából nagyon szeretem Svájcot és ezt a párost egyre jobban szeretem :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Örülök, hogy van, aki szereti őket rajtam kívül ^^

      Törlés
  2. De szép owo Egyre jobban megszeretteted velem ezt a párost ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeeesss! Mindenkit megtérítek x3
      Köszönöm ^^

      Törlés