2013. október 16., szerda

Közel és távol

Sziasztok!

A listán szereplő ficek közül ezt kezdtem a legrégebben, de csak most lett kész, mivel gyakorlatilag el is feledkeztem róla. De végre befejeztem így hajnalban, és lelkesen elétek is tárom.

Fandom: Hetalia
Páros: SuFin
Műfaj: fluff
Leírás: A Dániától való menekülés után Berwald saját otthonába viszi Tino-t, hogy biztonságban tudja.
Ajánlott zene (Mert ez a dal egyértelműen Svédországnak szól.)



A hosszú lovaglástól egészen elgémberedtem, de a legkevésbé sem vágytam rá, hogy megálljunk. Ha folyamatosan haladunk, ma este már ágyban, meleg szobában hajthatom álomra a fejem. Az egyetlen hátulütője, hogy nem a sajátomban, de a semminél akkor is jobb. Meg aztán félnék is egyedül, sokkal szívesebben maradok itt Sv…
Az egész teste távolságtartóan megfeszült, ami ráébresztett, hogy valószínűleg ismét ábrándozni kezdtem, és nekidőltem a mellkasának. Észbe kaptam, és újból kihúztam magam, bár annyira fárasztó és kényelmetlen volt ez a testtartás, hogy attól féltem, az erőm bármelyik pillanatban elhagyhat, és leeshetek a lóról.
Holnap lesz éppen három hete, hogy együtt utazom Svédországgal, akivel együtt szöktünk el Dániától. Azt mondta, nem biztonságos hazamennem egyedül, mert ott nem tudna megvédeni, ha a testvére értem jönne, így hát a saját földjére visz. Egy köpenyt adott, amivel eltakarom az arcomat, így ha valaki meglátja, hogy ketten ülnek a lován, mindig azt hazudja, hogy a felesége vagyok. Amikor először ezt mondta, valósággal sokkot kaptam, majd’ leszédültem a lóról, - akkor még amúgy is féltem tőle - de aztán valahogy megszoktam, mostanában pedig folyton elpirulok a köpeny alatt, és kellemes bizsergés fut végig a gerincemen, ha hallom, hiába tudom, hogy csak megtévesztés az egész. Egyszerűen tetszik a gondolat, hogy hozzá tartozom, hogy megvéd. Szeretem a közelségét, és kincsként őrzöm a ritka pillanatokat, amikor hallhatom a hangját. Min fru – egész szépen hangzik svédül is, de majd egyszer megtanítom neki, hogy mondják ezt az én nyelvemen: vaimoni.
Az ábrándozásomból egy hirtelen rándulás szakít ki; Ruotsi megállította a lovat. Kérdően pislogtam rá a csuklyám alól, ő azonban nem szólt semmit – mily meglepő – csak egyenesen előre mutatott. Végignéztem a látóhatáron, és bár a hegyektől nem láttam messzire, valamiért mégis tökéletes békesség és harmónia szált meg. Biztonságban éreztem magam. Három hete először. Hirtelen minden világossá vált, és dobogó szívvel, elszorult torokkal suttogtam:

- Az ott az otthonom?

- Igen – felelte Berwald. Körülbelül egy percig álltunk ott teljes csöndben, én gyönyörködtem a tájban, aztán megtörte a csöndet.

- Mehetünk? – kérdezte. Bólintottam, mire újra megsarkantyúzta a lovát, hogy végre célba érhessünk.

***

Majdnem összecsuklott alattam a lábam, ahogy leszálltam a lóról. Ha Berwald nem kap el, valószínűleg tényleg összeesem.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Igen, persze, csak egy kicsit elfáradtam – motyogtam – Menjünk be, jó?

Bólintott, elengedett, és kinyitotta nekem az ajtót. A háza hatalmas volt, akár egy kastély, de egyáltalán nem volt díszes; mindent a praktikusság és a puritán egyszerűség jellemzett. Svédország nem szólt egy szót sem, csak intett, hogy kövessem; gondolom, körbe akart vezetni. Megmutatta a fontosabb helyiségeket a földszinten, végül fölkísért a lépcsőn, végig a jobb szárny folyosóján, végül kinyitott előttem egy ajtót.

- Ez lesz az én szobám? – kérdeztem óvatoskodva.

- Jó lesz? – kérdezte jobb szemöldökét felhúzva.

- Ó, persze, tökéletes, nekem már bárhol megfelelne, ahol ágyban alhatok – vihorásztam ostobán.

- Ha kellek, lent vagyok – jelentette ki, aztán már el is tűnt.

Nagyot sóhajtva rogytam le az ágyra. Nem kellett volna ezt éreznem, de a könyek fojtogattak. Miért ilyen közömbös irántam? Ha valaki látna minket, azt hinné, hogy legfeljebb három órája ismerjük egymást, pedig három hetet töltöttünk el úgy, hogy alig láttunk egy teremtett lelket egymáson kívül, azelőtt pedig évekig egy fedél alatt éltünk Dániánál. Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan kerülhetnék közelebb hozzá, hiszen a hosszú együtt eltöltött idő ellenére, még abban sem vagyok biztos, hogy ez egyáltalán lehetséges. Olyan zárkózott, és olyan távolságtartó. Vajon volt már valaha szerelmes? Talán éppen egy nagy csalódás miatt lett ilyen? Vagy már így született? Egyet biztosan tudtam, ha itt gubbasztok, sosem fogok választ kapni ezekre a személyes kérdésekre, így hát feltápászkodtam az ágyról, és leereszkedtem a széles lépcsőkön.
Berwaldra a konyhában leltem rá, ahogy éppen frusztráltan mered egy adag nyers húsra, amit valószínűleg nemrég vett ki a jégről.

- Minden rendben? – érdeklődtem.

- Lelépett a szakács – lepett meg egy teljes mondattal, aztán ha még nem lennék elég döbbent, hozzátette – aszittem’, megvár.

- Ne aggódj, én tudok ám főzni, bár nem tudom, hogy milyen ételeket szeretsz, de ha elmondod, majd megpróbálom – mosolyogtam rá kedvesen, miközben magamban diadalmasan a levegőbe bokszoltam, hogy egyből ilyen lehetőséget kaptam.

- Húsgolyó – mutatott rá az időközben csöpögésnek indult darálthúsra.

Nem akartam felvágós lenni, ezért neki nem mondtam, de magamban megállapítottam, hogy ehhez azért nem kell diploma. Bár aki még életében nem főzött, az lehet, hogy nem beszél ilyen könnyen. Berwald meg amúgy sem beszél könnyen.
Minden esetre megmostam a kezem, és nekiláttam a vacsorának. Ő egy darabig figyelt, aztán egy ’majd jövök’-kel otthagyott a konyhában.

***

Már vagy tíz perce készen voltam, ám ő még mindig nem bukkant elő. Tudtam, hogy a hatalmas házban bárhol lehet – nem is beszélve arról, hogy házon kívül is – de nem volt jobb ötletem, mint a keresésére indulni. Ám épp ahogy kiléptem a konyhából, láttam, hogy közeledik a folyosón.

- Kész a vacsora – kiáltottam neki lelkesen.

- Az jó – állapította meg, aztán az ebédlő fele vette az irányt.

Fölkaptam a húsgolyókkal megrakott tálat, és utána iramodtam, mielőtt eltűnne szem elől, én meg jól eltévednék. Minek neki egymagának egy ilyen hatalmas ház?
Ha Berwaldon múlt volna, teljes csöndben fogyasztjuk el a vacsorát, az én csacsogásomtól azonban nem menekült. Eltökéltem, hogy ha törik, ha szakad, beszélgetni fogok vele. Ha más nem, addig dumálok megállás nélkül, míg nem bírja tovább.

- Mit csináltál, amíg főztem?

- Semmit – vonta meg a vállát.

- Ahhoz képest jó sokáig tartott – vigyorogtam rá, mire ő is egész vidáman vonta fel a szemöldökét, ezúttal a balt.

- Majd megmutatom – tette hozzá.

- Remélem, ízlik – váltottam témát – igazából még sosem csináltam ilyet, és a szakácsodnak biztosan van valami bevált svéd receptje, én meg csak most találtam ki, de szerintem nem annyira ro...

- Kérek még – vágott közbe, mire én vigyorogni kezdtem, mint a fakutya.

- Szívesen főzök neked máskor is.

- Jó lesz – bólintott, aztán fölállt az asztaltól, a második adagot befalta az előző mondatom alatt – Lefekszem – közölte – Godnatt.

- Kauniita unia, Ruotsi – feleltem, bár úgyse tudott finnül, de valahogy így csúszott ki a számon.

***

Az éjszaka összes haragját ránk zúdította a természet. Szél tépte a fákat, jég verte az ablakot, villámok csaptak a földbe. Képtelen voltam elaludni. Persze a vihar is megrémített, de annál is jobban zavart Svédország hiánya. Az úton csak egy sátrunk volt, az sem túl tágas, ráadásul dermesztően hidegek voltak az éjszakák, ezért mindig szorosan összebújva aludtunk. Bár nappal alig szólt hozzám, és mindig megtartotta a három lépés távolságot, egyáltalán nem éreztem magam furán, mikor éjjelente  ilyen közel kerültem hozzá. Biztonságot adott. Most azonban egyedül feküdtem a hatalmas ágyon, és hiányzott a közelsége. Összeszorítottam a szemem, forgolódtam, megpróbáltam elaludni, de semmi nem használt.
Már hajnalodott, mikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Feltápászkodtam az ágyról, a hideg ellen magam köré csavartam a takarómat, mint valami királyi palástot, és Berwald keresésére indultam.
Jó fél órát bolyongtam a kastélyban, és már nem is számoltam, hány üres szobába kukkantottam be, de a szívem egyre hajtott, hogy találjam meg. Végül rá is bukkantam, és a szívem nagyot dobbant, mikor megláttam a kandalló épp hogy csak parázsló derengésénél, a dereka köré csavarodott takaróval.
Halkan csuktam be az ajtót, hogy fel ne ébresszem, de nem voltam elég óvatos; a svéd szemei felpattantak.

- Baj van? – érdeklődött álomittasan pislogva.

- Nem... Vagyis... Én csak... – nagyot sóhajtottam – Nem tudtam aludni. De téged nem akartalak zavarni, ne haragudj.

- Gyer’ide – intett felém.

Egy pillanatig még döbbenten pislogtam, de aztán összeszedtem magam, és fölmásztam mellé az ágyra. Kissé megemelte a takarót, hogy alábújhassak, amire igazán nem számítottam, de akármilyen rámenősnek is tűntem ezért, nem bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá, és ne szimatoljak, hogy jobban érezhessem az illatát.
Átkarolt, széles tenyerei a lapockámra simultak. Erőteljes szorítást éreztem, amit egy simítás követett, és ez a kettő váltakozott, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy teljesen ellazultam.

- Jobb? – érdeklődött kurtán.

- Mmmm – feleltem rendkívül kifejezően, de akkor már csak ennyire futotta tőlem. A testéből áradó hő egyre intenzívebb lett, végül váratlanul félbeszakította a masszírozásomat.

- Elég – sóhajtotta, és kiéreztem a hangjából a visszafojtott vágyat.

Szerettem volna tiltakozni, elmondani neki, hogy nem, nem elég, és máris túl messze van tőlem. De nem tettem, féltem, hogy mit gondolna rólam.
Lehunytam a szemem, hozzábújtam, és hálás voltam már csak azért is, hogy vele alhatok. És egy nap majd...

***

- Hehe, jó sokáig bírta – röhögött a nosztalgiázó finn arcába Dánia – Bár nem értem, ha ilyenekre gondoltál, miért tiltakoztál annyit?

- Az a lámpaláz miatt volt – felelte elpirulva Finnország, és hozzávágott Mathiashoz egy párnát.

- És hány évig is voltál lámpalázas? – érdeklődött a dán provokatív mosollyal.

- Höjj – mordult fel Svédország – Hagyd.

- Hé, ha már minden alkalommal, mikor itt alszom, azt kell hallgatnom, hogy pótoljátok be azt a sok évet, legalább hadd szóljak már be érte.

- Ezt én nem mondanám így  mosolyodott el lágyan Finnország – Nincs mit bepótolnunk. Egy percért sem kár, amit együtt töltöttünk.

6 megjegyzés:

  1. Awwww egyemőket jajjj <3 Első számú álompár Európa-szerte<3 Nagyon édes kis történet lett, és tetszett, és wahh, és rohanok órára~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az <3 Sweet couple ^^ Olyan édesek, hogy még nekem us sikerült velük fluffot írni :D
      Köszi, hogy még gyorsan megdobtál egy kommenttel óra előtt *-*

      Törlés
  2. Ohh de édes T-T Finnország tényleg, olyan tipikus feleség x3 Állandóan locsog, de ettől még olyan aranyos marad ^^ Svédország meg pff xD Finn helyében én nem is érteném :")
    De olyan aranyosak voltak nah ˇ^ˇ *3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Hát rájuk tényleg igaz hogy fél szavakból is megértik egymást xD

      Törlés
  3. Jaj istenem de édesek <3 Ősrégen olvastam SuFint, de ez most úgy feldobott~
    A végén Dánia nem is Dánia lenne, ha nem szólna be. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, kíváncsi voltam, mit fogsz szólni, tudtam h szereted őket :3
      Köszönöm <3
      Dánia xD Ő nagyon kellett a végére, hogy ne legyen túl tömény az a rózsaszín..

      Törlés